A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary
Vágólapra másolva!
Kizárták az olimpiáról a brazil úszót, Ana Carolina Vieirát, miután a barátjával, Gabriel Santosszal megpróbált kiszökni az olimpiai faluból, hogy bulizzanak egy jót a párizsi éjszakában.

Nagyon nagy hibát követett el a brazil úszó, Ana Carolina Vieira, aki barátjával Gabriel Santosszal, megpróbált kiszökni az olimpiai faluból, hogy belevessék magukat a párizsi éjszakába és bulizzanak egy jót. Csakhogy ez minden szabállyal ellentétes, így Ana Carolina Vieirát ki is zárták a játékokról, míg a szintén úszó Santos megúszta egy figyelmeztetéssel.

Vieira ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozta csapattársait is, ugyanis hétvégén úsznia kellett volna a 4x100 méteres brazil váltókban, úgy, ahogy a 4x100-as gyorsváltóban tette, amelyikkel nem jutott döntőbe. A 22 éves úszó éppen ez utóbbi után próbált meg lazítani a barátjával, és bukott bele a mesteri akcióba.

Az úszónő azonban ellentámadásba lendült, szerinte semmi rosszat nem követett el, és be fogja perelni a Brazil Olimpiai Bizottságot (COB).

"Minden holmim az olimpiai faluban maradt, egy szál rövidnadrágban kellett kimennem a repülőtérre. Senkitől nem kaptam semmilyen segítséget. Most Portugáliában vagyok, ahonnan Recifébe, majd Sao Paulóba repülök. Senkivel nem tudok kapcsolatba lépni, hiába kaptam egy telefonszámot a COB-hoz, senkit nem tudok elérni. Már elindítottam egy pert a szövetség ellen, nem fogom annyiban hagyni" - írta az úszónő, aki a 2021-es tokiói olimpián 12. lett a 4x100-as gyorsváltóval.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!