A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
HUNMagyarország
20:30VívásHungary-Japan
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség is megszólalt a MOB-ot követően, a MÖSZ közleménye az alábbiakban olvasható a női ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjának versenye kapcsán, azaz arról, hogy egy biológiailag férfi ökölvívóval kell majd Hámori Lucának megküzdenie szombaton az elődöntőért, a biztos éremszerzésért. A közleményt változtatás nélkül közöljük.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség közleménye.

A XXXIII. nyári Olimpia 66 kilogrammos női ökölvívó tornáján kialakult helyzetben Berkó Lajos, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Ügyvivő Testületének tagja az alábbi közleményt teszi:

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) és a magyar ökölvívósport büszke Hámori Luca olimpiai teljesítményére, aki két győztesen megvívott mérkőzés után a legjobb nyolc közé került Párizsban. Augusztus 3-án Luca a biztos érmet jelentő elődöntőért lép szorítóba az algériai Imane Khelif ellen. 

Az elmúlt órákban Szakszövetségünk jelezte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) felé, hogy kifogásoljuk az algériai versenyző szereplését a játékokon, akit 2023-ban kizártak a világbajnokságról egy sikertelen biológiai teszt eredménye után.

Ezúton szeretnénk kifejezni köszönetünket a Magyar Olimpiai Bizottság felé gyors közreműködésükért!

A MOB ebben az esetben is a magyar sportoló érdekeit tartja szem előtt, ezért folyamatosan vizsgálja, hogy a hatályos szabályok alapján milyen eszközökkel tud élni Hámori Luca tisztességes versenyhez fűződő jogainak védelmében. A MOB elnöke haladéktalan egyeztetést kezdeményezett a NOB sportigazgatójával a helyzet tisztázása érdekében.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség az érintett ügyben további nyilatkozatot nem kíván tenni és ezúton kéri a sajtó munkatársait, hogy ne zavarják meg Hámori Luca és edzője nyugalmát a szombati mérkőzés előtt. Hajrá, magyar ökölvívás!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!