A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:30VívásHungary-Italy
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Hatalmas botrány robbant ki amiatt, mert az algériai Imane Khelif elindulhatott a női ökölvívók 66 kg-os mezőnyében. A probléma ezzel pusztán annyi volt, hogy korábban kiderült a sportolóról, hogy biológiailag férfi. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindezek ellenére engedélyezte Khelif indulását a játékokon, pedig pont emiatt tiltotta el őt még a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség.

A 25 éves, 178 cm magas ökölvívó körül nem csitul a botrány, ráadásul augusztus 3-án, szombaton délután Hámori Lucával néz majd szembe a negyeddöntőben. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy, amelyik bokszoló itt majd nyer, az mindenképpen érmes a párizsi olimpián. Márpedig ez történelmi tett lesz, mert most rendeztek először ökölvívótornát nőknek az olimpiák történetében. 

Khelif meglehetősen aktív a közösségi médiában, Instagram-oldalán keresgélve feltűnő, hogy több képen is kidomborodnak férfias vonásai. Ezekből szemezgettünk.

Még nincs vége, a folytatáshoz kérjük lapozzon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!