Embertelen körülmények között tartották fogva a vb egyik szervezőjét
![Qatar - World Cup stadium Al Bayt CHAMPIONSHIP WORLD CUP](https://cdn.origo.hu/2023/12/2H1mk48o56JWf-EZprfzxCjYItYmCu3MfXEvBYtZlYs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FlOTk3Y2E1NTgzMzQ2ZTU4NGNjMGUzMzk4M2IyOTc1.webp)
Hasszan al-Tavadi, a katari szervezőbizottság főtitkára 400 és 500 közé tette a torna előtt meghalt munkavállalók számát – a hozzájuk hasonló vendégmunkások mellett állt ki Ibhais, a tettének azonban súlyos következményei voltak.
Ibhaist ugyanis három évre elítélték, börtönbe zárták, ráadásul az első négy napban jóval kínzóbb körülmények várták. A családja leveléből kiderült, hogy ezt az időszakot
teljes sötétségben magánzárkában, fizikai bántalmazások között töltötte egy 2x1 méteres cellában, ahol a fürdőszobát egy lyuk jelentette a földben, és fagypont közeli hőmérséklet volt".
Ibhais azt is elmesélte a családjának, hogy
a börtönőrök támadása miatt több zúzódása is keletkezett, miközben folyamatosan didergett a rá irányuló hideg levegőtől és így alig aludt azalatt a négy nap alatt".
A FairSquare nevű emberjogi csoport felszólította az ENSZ-t, hogy lépjen közbe, és segítsen kiengedni Ibhaist a hároméves börtönbüntetéséből.
Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!