Roy Keane, a Manchester United játékosa újabb két napot kapott az Angol Labdarúgó Szövetségtől, hogy fegyelmi ügyében kifejtse álláspontját. A FA korábban szerda 17 órában szabta meg a határidőt. "A játékos kérésére döntöttünk így" - áll a szervezet közleményében.
A FA azután indított eljárást, hogy a csapatkapitány önéletrajzi könyvében bevallotta: 16 hónappal ezelőtt bosszúból rúgta le Alf Inge Haalandot, a városi rivális Manchester City középpályását, mert három évvel korábban éppen a norvég futballista okozott neki súlyos sérülést. Haaland a revans óta állandó térdszalag-problémákkal küszködik, s már négy műtéten esett át. A könyv megjelenése után ő és klubja is beperelte a világbajnokságról fegyelmi okokból hazaküldött Keane-t.
Az angol szövetség szerint az ír játékosnak felelnie kell tettéért, hiszen azzal komoly erkölcsi kárt okozott az ország futballjának. Keane az ügy kirobbanása óta csípőműtéten esett át, s valószínűleg csak decemberben léphet ismét pályára.