Az első és a második fordulóban elszenvedett vereségek után sokan már temették, a Bayer Leverkusen azonban rácáfolt a kétkedőkre, s kedden este az Olimpiakosz elleni 2-0-ás hazai győzelemmel kiharcolta a 16 közé jutást a Bajnokok Ligájában.
"A szezon elején tudtam, hogy nehezen ismételhetjük meg a legutóbbi idény sorozatos jó teljesítményeit. Lassan lendültünk formába, de az eredmények azt mutatják, jó irányba haladunk. A görögök ellen is bebizonyosodott, hogy csak harcos játékkal lehetünk sikeresek" - mondta Klaus Toppmöller, a tavasszal BL-döntős németek vezetőedzője.
A Bayer Leverkusen az első fordulóban 6-2-re kikapott Athénban, majd hazai pályán 2-1-re maradt alul a Manchester Uniteddel szemben. A pocsék rajtot követte a Maccabi Haifa elleni párharc, az idegenbeli 2-0-ás és a németországi 2-1-es siker döntötte el - természetesen ehhez a keddi győzelem is kellett - a továbbjutást.