Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=47637Csoportállások/sport/focivilag/bl/20020917csoportallasok.htmlMenetrend, eredmények/sport/focivilag/bl/20020829abajnokok.html
Az athéniak vereségük esetén akár a harmadik helyről, vagyis az UEFA-kupáról is lecsúszhatnak, igaz, ehhez az is kellene, hogy a Genk legyőzze a Real Madridot hazai pályán. Vicente del Bosque a belgák ellen a sérült Zidane mellett Raúlt, Cambiassót, Makelelét ls Ronaldót is pihentetni szeretné, így az utóbbi időben többnyire csak kispados Guti, Morientes, Flávio Conceicao és Celades is a kezdő tizenegyben kaphat helyet -látható tehát, hogy a Genknek még így sem lesz könnyű dolga.
Az 1992-ben rendezett kilencedik Európa-bajnokság selejtezőjére nemcsak az NSZK, hanem az NDK válogatottja is nevezett, holott a sorsolás pillanatában, 1990. február 2-án biztos volt, hogy az NDK az év végére megszűnik. Óriási derültség közepette a két válogatott egy csoportba került, ám szeptember 12-én az első selejtező-mérkőzés helyett csak barátságos találkozót vívhatott az NDK Belgiummal, ugyanis a sorozat elindulása előtt október 3-án az ország megszűnt.