A D csoportban is akadt egy gárda, amely már biztos csoportelsőként várhatta az utolsó előtti játéknapot, és akárcsak a Milan, a Manchester United is erősen tartalékosan lépett pályára. Paul Scholes, Ruud van Nistelrooy, Ryan Giggs és David Beckham is csak a kispadon kapot helyet - ez minden bizonnyal a futball történetének egyik legértékesebb cseresora volt.
A kezdő tizenegyben viszont pályafutása során először ott volt a fiatal Kieron Richardson és Danny Fletcher is. A Basel ezzel szemben a lehető legjobb összeállításban kezdett, támadósorában a két argentinnal, Giménezzel és Rossival, és a helvétek megérezték a lehetőséget: itt és most lehet keresnivalójuk a MU ellen. Viszonylag gyorsan vezetést is szereztek, és mivel a Manchesternél hiányzott a csapat játéka szempontjából oly fontos összhang, a vendégek tulajdonképpen teljesen megérdemelten vonulhattak előnnyel az öltözőbe.
|
Ferguson mester nem akart szégyenben maradni, így az utolsó negyedórára Beckhamet és Scholest is beküldte, ám hiába játszott ekkor már nagy mezőnyfölényben a hazai együttes, meg kellett elégednie a döntetlennel, amely a Basel számára egy győzelemmel ért fel.
Eközben a csoport másik mérkőzésén a továbbjutást érő második hely volt a tét a Juventus és a Deportivo között, és a két együttes ennek megfelelően is futballozott. A találkozó hatalmas iramban kezdődött, a torinóiak igyekeztek a középpályán mezőnyfölényt kialakítani, és már korán megzavarni a vendégek támadásépítéseit, ám ha a Depor át tudta verekedni magát a pálya ezen részén, akkor a Juve védelme már nem okozott sok gondot Diego Tristán és Makaay számára. Némiképp meglepő volt, hogy a hazaiak szereztek vezetést egy szögletet követően, de a spanyolok még a szünet előtt egyenlíteni tudtak, és a második félidő elején hatalmas nyugalommal és szinte tökéletesen futballoztak, különösen azután, hogy Makaay a vezetést is megszerezte a számukra.
A Juve ezzel szemben foggal-körömmel küzdött, és a szerencsével sem állt hadilábon, hiszen Trézéguet egyenlítő találatához az is kellett, hogy Davids lövése egy védőről éppen a francia csatár elé kerüljön. A hazaiak erőszakos futballja nyomán a Depor egyre inkább visszaesett, de úgy tűnt, hogy az eredmény már nem változik, amikor Fortuna ismét a Juve mellé állt, hiszen az egyik védő által kifejelt labda éppen a csereként beállt Tudor elé hullott, aki bombagólt ragasztott a kapuba. A középkezdéshez szinte már nem is volt idő.
Az eredmény azt jelenti, hogy a Depor már semmiképpen sem juthat tovább, mert bár pontszámban utolérheti a Juvét, az egymás elleni mérleg a torinóiaknak kedvez, és az olaszok csak akkor eshetnek ki, ha az utolsó játéknapon Baselben négynél nagyobb különbséggel kapnak ki.