A szerdán - az FTC elleni örökrangadón kidőlt és eltiltott játékosok nélkül - Debrecenbe látogató MTK Hungária vezetőedzője, Egervári Sándor nem titkolja, egy ponttal már elégedett lenne a Loki elleni bajnokin.
- Milyen utóhatásai vannak a Fradi elleni rangadónak? - kérdeztük Egervárit.
- Akadnak még bőven utórezgései, ezért hétfőn csak gyúrás szerepelt a programban. Eltiltás miatt Jezdimirovic és Torghelle nem játszhat Debrecenben, mint ahogy Janjic sincs teljesen rendben.
- Ha már Torghellét említette, milyen szankciókat alkalmazott vele szemben a vasárnapi derbi után?
- Komoly büntetést kapott. Sajnos a hajrában már nem volt időm lecserélni, mivel lassan öltözött át a helyére beállni készülő Kemon. Tény, hogy Torghelle agresszív stílusban futballozik, aminek azonban akadnak előnyös oldalai is, mint például a győzni akarása, azaz egyáltalán nem egy ijedős játékos, nem véletlenül kedveli ezt benne a szövetségi kapitány, Lothar Matthäus is.
|
Az említett két héttel ezelőtti bajnokin 2-2-re végeztek a csapatok, a DVSC azonban most kizárólag a győzelemmel lenne elégedett, mivel a hajdúságiak mindössze két ponttal vannak lemaradva a listavezető Ferencváros mögött. A hazaiaknál a múlt héten újfent megsérült Böőr mellett a lábadozó Selymes és az eltiltott Madar, Nikolov duó sem állhat Szentes Lázár vezetőedző rendelkezésére.
Bánki József