Miközben úgy tűnik, hogy a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) fennállásának 104 éves történetében először bíz meg külföldit a válogatott vezetésével, a szintén szóba került Lothar Matthäus, a magyar válogatott szövetségi kapitánya egy hetilapban kétségbe vonta azokat az érveket, amelyek szerint túlságosan fiatal még a német szövetségi kapitányi posztra.
Matthäus a Sport-Bild című lapban leszögezte: "Csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy Franz Beckenbauer 39 éves volt 1984-ben, amikor a szövetségi kapitányi posztot átvette. Rudi Völler 40 éves volt négy évvel ezelőtt, amikor a válogatott élére került. Én a 43 évemmel messze a legidősebb lennék hármunk közül, ha a DFB mellettem döntene."
Matthäus szerint különben is mellékes, hogy valakit 40, vagy 60 éves korában bíznak meg a szövetségi kapitányi poszttal. A fontos az, hogy az új ember lelkesítse a játékosokat, hogy tudatosítsa bennük: egészen különleges dolog a címeres mezt felölteni, olyan, mintha kitüntették volna őket.