Sevillában állíthat fel új rekordot a Barca
2004. november 12. 10:54
A német Bundesliga 13. fordulójában is akad két rangadó. A legnagyobbat Wolfsburgban játsszák, ahol a Stuttgart vendégszerepel. A sváboknak kellene is a sikerélmény, a Bayern elleni kupafiaskót ugyanis ki szeretnék javítani. A szokásos hiányzókon (Hinkel, Fernando Meira, Streller, Yakin, Gerber) mellett mindenki bevethető, Szabics várhatóan kispados lesz. A hazaiaknál a nagy hiányzó a piros lapja miatt bűnhődő D'Alessandro lesz.
A bajnok Bremenhez a Leverkusen látogat. Az eddig 24, Weserstadionban lejátszott összecsapáson 11 Bréma-siker és 11 döntetlen mellett mindössze kétszer nyert a Bayer: egyszer az 1999/2000-es bajnokságban (1-3), egyszer pedig tavaly, amikor a Werder bajnoki címét csúfos zakóval ünnepelte (2-6).
Az élcsapatok közül talán "könnyebb" meccs vár a Schalkéra és a Bayern Münchenre. A gelsenkircheni gárda a Hertha ellen abszolút esélyes, a berliniek például 1970. szeptembere óta nem nyertek a Schalke otthonában, ráadásul utolsó 22 vendégszereplésük során 15 alkalommal gólt sem szereztek.
Tavaly még hazai sikert láthattak a Bochum-drukkerek a Bayern ellen, a Neururer-csapat idén azonban botladozik, így a bajorok Zé Roberto és Santa Cruz nélkül is favoritnak számítanak.
Mainzban 1-1-es döntetlennel mutatkozott be a Mönchengladbach új szakvezetője, Dick Advocaat, a holland mester ezúttal hazai közönség előtt a Nürnberg ellen bizonyíthat. A Borussia mérlege imponáló: eddigi 21 egymás elleni mérkőzésük során 15 alkalommal nyert, a csak háromszor szenvedett vereséget.
Wolfgang Wolf, a Nürnberg edzője kellemes problémával küzd, a Wolfsburg elleni fölényes, 4-0-s sikert követően a "győztes csapaton ne változtass" elvet kellene vallania, ám akkor mit kezdjen az eltiltását letöltött Hajtóval?