Ketten az ötvenből - Pirlo, Vieira

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Szenegálban, Dakar városában született. Első egyesülete az AS Cannes volt, és már 17 esztendősen bemutatkozhatott az első csapatban, a következő szezonban pedig már csapatkapitánya volt a gárdának. Fel is figyelt rá az AC Milan, és leigazolta. Milánóban azonban a sztárok árnyékában csak kevés játéklehetőséget kapott, így egy év után elhagyta a klubot egy másik patinás egyesület, az Arsenal kedvéért.

Arsene Wenger irányítása alatt már többet játszhatott, így ennek köszönhetően 21 esztendősen bemutatkozhatott a nagyválogatottban, 1997-ben. Ott volt az 1998-as világbajnokságon, de csak csereként vetették be. A 2000-es Európa-bajnokságra már sztárként érkezett, hiszen az angol bajnokság, sőt, a világ egyik legjobb védekező középpályásává nőtte ki magát.

Értékét jelzi, hogy a Real Madrid és az FC Barcelona is szerette volna megszerezni, az Arsenal drukkerei pedig azt tartották a legnagyobb erősítésnek 2001 nyarán, hogy sikerült megtartani őt. Rengeteg labdát szerez a középpályán, és azokat jól is osztja el, sőt, lendületből remekül cselez, bár kapura nem annyira veszélyes.

Tavasszal élete talán legjobb formájában futballozott az Arsenalban, egy sérülésből felépülve csupán egy bajnokit hagyott ki, a többit végigjátszotta, és önmagához képest rendkívül gólerős is volt: az év első felében háromszor is eredményes volt a Premier League-ben, amelyet az Ágyúsok végül veretlenül nyertek meg.

A Bajnokok Ligájában is végig a pályán volt, amíg az Arsenal versenyben volt a trófeáért, ám a londoniak a Chelsea elleni negyeddöntőben kiestek. A nyári Európa-bajnokságon egyike volt azon kevés francia focistának, aki nem okozott csalódást. Mindhárom csoportmérkőzést végigjátszotta, és hozta a tőle megszokott színvonalat, fontossága pedig a görögök elleni negyeddöntőben látszott meg a leginkább, ahol sérülés miatt nem játszhatott, és nélküle a gallok a középpályán képtelenek voltak labdát szerezni, és megfelelő fölényt kialakítani.

Az Eb-kudarc után sem köszönt el a nemzeti tizenegytől, de az őszi idény elején nem tudott pályára lépni sérülése miatt. Felépülése óta a nemzeti tizenegyből és az Arsenalból is kihagyhatatlan, és egyenletesen jó teljesítményt nyújt, ráadásul továbbra is (a saját szintjén) gólerős, a bajnokságban kétszer is betalált. Valószínűleg még az első tízben sem lesz a szavazáson, amit elsősorban a gallok nyári Eb-kudarcának, illetve az Arsenal őszi kisebb hullámvölgyének köszönhet.