1997-98: Hrutka és Szűcs Bundesliga-aranya

A magyar labdarúgásban nagyon sokáig nem lehetett külföldre igazolni legálisan, majd a későbbiekben csak egy bizonyos életkor és válogatottságszám elérése után szerződhetett profiklubba az itthon játszó labdarúgó. A rendszerváltás után aztán megszűnt ez a tilalom, és megfelelő ajánlat esetén bárki idegenlégiósnak állhatott, aminek köszönhetően megkezdődött a magyar focisták külföldre áramlása. Az első fecskék már a nyolcvanas évek elején útra keltek, de a folyamat csak a kilencvenes években indult be.

Immár a szlovák bajnokságban sem csak egy képviselőnk volt Telek András személyében, hiszen a Slovan Bratislava két magyar focistával is erősített a szezon előtt. Kettejük közül Nagy Tamás hamar kikerült a csapatból: a csatár az első fordulóban még eredményes volt, de a továbbiakban már csak két mérkőzésen szerepelt. Keresztúri András ezzel szemben alapembere volt a pozsonyiaknak, 23 meccsen játszott, és középpályás létére hét gólt ért el.

Viszont mindketten elmondhatták magukról, hogy játszottak a Chelsea FC ellen, hiszen a KEK első fordulójában összekerültek a későbbi kupagyőztessel. Ami Teleket illeti, ő sem akármilyen csapatok ellen léphetett pályára, elvégre a Bajnokok Ligájában játszhatott a Manchester United, a Feyenoord és a Juventus FC ellenében. Igaz, a szezon második felére kiszorult a csapatból, de így is bajnoki címet szerzett a kassaiakkal.

Horvátország sem maradt ki a magyar focistákat foglalkoztató országok sorából, itt Eszéken gondolták úgy, hogy Magyarországról érdemes erősíteni. Az NK Osijek két honfitársunkat is leigazolta a szezon előtt Máriási Zsolt és Fischer Pál személyében, de egyikük sem kapott túl nagy szerepet a gárdában.

Máriási összesen két mérkőzésen játszott, míg Fischer legalább 11 összecsapáson pályára lépett, és szerzett négy gólt - ebből egyet a Croatia Zagreb elleni rangadón. A csapat legnagyobb sztárja egyébként akkoriban a csatár Peter Krpan volt, de már bontogatta a szárnyait bizonyos Jurica Vranjes is, aki 18 évesen több meccsen játszott, mint a két magyar együttvéve.

A délszláv államoknál maradva Szlovénia jön a sorban, ahol Horváth Róbert a Mura Murska Sobotában rúgta a bőrt: összesen 16 összecsapáson szerepelt a nagy meglepetésre ezüstérmet szerzett muraszombati gárdában.

A görög bajnokságban a szezon második felére akadt magyar játékos, miután az Újpest csatára, Kovács Zoltán a PAOK Szalonikihez szerződött. A csatár debütálása jobban nem is sikerülhetett volna, hiszen rögtön az első mérkőzésén az Athinaikosz ellen győztes gólt ért el, ám ennek ellenére többnyire csak csereként vetették be. Összesen 14 mérkőzésen szerepelt (mindössze hatszor kezdőként), de így is öt gólig jutott, az Iraklisz ellen például kétszer talált be. Csak összehasonlításképpen: csatártársa, Zizisz Vrizasz (aki immár Európa-bajnoknak mondhatja magát) 30 mérkőzésen mindössze három találatra volt képes...

Még délebben szerepelt Mészöly Géza, aki a ciprusi AEL Limasszol focistája volt, de valószínűleg nem érezte magát egyedül a csapatnál, hiszen edzője nem volt más, mint édesapja.

A két Mészöly tehát együtt érkezett Aphrodité szigetére, de nem együtt távoztak, hiszen Kálmánt a gyengébb eredmények miatt a bajnokság közben menesztették. Géza egyébként összesen 24 mérkőzésen játszott a pontvadászatban. Portugáliában Vincze István képviselte a magyar labdarúgást: a Campomaiorense színeiben 25 mérkőzésen lépett pályára, és egy gólt ért el.