Vágólapra másolva!
Király Gábort hosszas huzavona után ingyen szerződtette a szezon elején a Crystal Palace, s noha eleinte még nem ő volt a dél-londoni klub első számú kapusa, ma már kirobbanthatatlan a csapatból. A szigetországi újságok már többször is beválasztották a forduló legjobbjai közé, legutóbb pedig az egyik ismert szurkolói oldal közölt hosszú írást a magyar kapusról.

A gárda mestere mindenképpen két Premier League-szintű hálóőrt akart szerződtetni. Az első jövevény az argentin Julian Speroni volt, aki a Dundee-tól érkezett, s a skót liga legjobbjai közt emlegették. A másik új igazolás, Király Gábor a Norwich elleni nyitómeccs előtt köszönt be az öltözőbe, érte - mivel Berlinben lejárt a szerződése - nem is kellett fizetnie a Sasoknak.

Ekkor még nem tudhatták a CP-drukkerek, hogy betöltheti-e valamelyik új szerzemény a régi kedvenc Nigel Martyn helyét. Mint kiderült, az egyikőjük képes lehet rá, s nem Speroni. Az argentin hamar rádöbbentette Dowie-t, hogy nem érett a Premiershipre, hiszen a Norwich ellen még jól ment neki a védés, az Everton ellen viszont az ő hibája miatt kapott ki a csapat. Ezen a találkozón Speroni a liverpooliaknak ajándékozott egy büntetőt, s ezzel az önbizalma igencsak megingott, a Portsmouth és a Middlesborough ellen - enyhén szólva is - formán kívül védett. Kiderült: nagy a különbség a skót és az angol első osztály között...

Speroni és a csapat mérlege így festett: 6 bajnokin 2 döntetlen, 4 vereség, ráadásul minden meccsen kapott gólt a Palace. Ekkor jött el Király ideje! A magyar kapust egy hétközi Ligakupa-meccsen láthatták először védeni a CP-drukkerek, s ha nehezen is, de túljutott a Hartlepoolon a tartalékos fővárosi csapat.

Ezután az Aston Villa elleni Premier League-meccs következett, amelyen Király parádézott (Lee Hendrie lövésénél tehetetlen volt), csapata pedig pontot lopott a birminghami oroszlánbarlangból. A cikk szerzője szerint nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a kapus több mint 50 magyar válogatottsággal rendelkezik, s 200 Bundesliga-találkozó van a háta mögött.

Iain Dowie örülhet, hogy a Crystal Palace megnyerte a 28 esztendős kapusért vívott "átigazolási csatát", hiszen Királyt többek közt a Liverpool, a Manchester City és a Tottenham is kinézte magának. Ami meglepő, hogy miért kellett a kispadon ülnie az első mecseken, ám most már kirobbanthatatlan a kapuból, s valószínűleg ott is marad még jó ideig.

Forrás: MTI

Magabiztos a beíveléseknél, remekül szervezi a védelmet és hatalmas bravúrokkal kápráztatja el a nagyérdeműt. Teljesítménye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gárda elmozduljon az utolsó helyről. A 16. fordulóban a Blackburn elleni hazai találkozón egyedül tartotta a lelket csapatában, a Rovers csatárait pedig szinte az őrületbe kergette védéseivel. A meccs 0-0 lett, az pedig már nem az ő hibája, hogy a csatárok nem találtak be elöl.

Végre megtalálta tehát Nigel Martyn méltó utódját a csapat, s szinte hihetetlen, hogy Király még csak 13 meccset játszott a CP színeiben. Sokkal többnek tűnik, Speroni legutóbbi fellépése pedig mintha a távoli múltban történt volna...

Dowie nem csak egy kapust igazolt, hanem egy ikont. Akikért játszik, azok imádják, akik ellen pályára lép, azok gyűlölik. King, Kir-eye, azaz Király még csak 28, most jöhetnek a legszebb kapusévei, s ha a Crystal Palace feljebb kerül a tabellán, akkor biztonságban lesz nála az egyes trikó, no meg a szürke mackónadrág.

jp

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!