Öt olyan egyesület akadt, amelybe nem érkezett új labdarúgó, és mindez a Middlesbrough FC vagy a Charlton Athletic esetében nem jelentett különösebb meglepetést, hiszen mindkét klub remekül szerepel, ráadásul a szezon előtt alaposan megerősítették keretüket.
Az, hogy a Fulham FC és főleg a Crystal Palace nem szerződtetett senkit, már meglepőbb ténynek számít, hiszen e két alakulat a tabella második részében található, márpedig itt igyekeznek mindent megtenni a kiesés elkerülése végett: a két londoni csapatnál a jelek szerint úgy ítélték meg, hogy a jelenlegi keret is alkalmas a bennmaradás kiharcolására.
De az első három helyezett sem vitte túlzásba a dolgot: a Manchester United sem igazolt új focistát, míg a Chelsea FC és az Arsenal FC csak egy-egy játékossal erősített. A Kékek a CSZKA Moszkva cseh középpályásáért, Jirí Jarosíkért adtak nyolcmillió eurót, míg az Ágyúsok fiókcsapatuktól, a belga SK Beverentől vették meg az elefántcsontparti védőt, Emmanuel Ebouét.