A svájciaknál a tavaszi szezon a kupa negyeddöntőivel kezdődött, és a játéknap nem volt valami szerencsés a hazai csapatok számára: a négy mérkőzésből három a vendéggárda továbbjutását hozta, az otthon szereplők közül csupán a Young Boys harcolta ki az elődöntőben való szereplést.
Pedig a zürichieknek volt talán a legnehezebb feladatuk, hiszen ellenfelük a bajnokságban a második helyen álló FC Thun volt. Igaz, a vendégeknél a téli szünet nem a legjobban telt, hiszen szakvezetőjüket, Hanspeter Latourt elcsábította a Grasshoppers, így utódjának, Urs Schönebergernek ez volt az első tétmérkőzése a gárda kispadján. Ehhez képest a Thun nem futballozott rosszul, és az első félidőben egyértelműen fölényben volt, ám ezt nem tudta gólban realizálni, sőt, a hazaiak szereztek egy érvénytelen találatot közvetlenül a szünet előtt.
A második játékrészben aztán a Young Boys brazil támadója, Francisco Neri immár egy érvényes gólt ért el, köszönhetően a vendégvédelem hibájának, majd amikor a Thun mindent egy lapra feltéve kitámadott, a hajrában Neri bebiztosította csapata továbbjutását.
Az FC Zürich a másodosztályú Bellinzona vendégeként viszonylag simán ment tovább, pedig a hazaiak az ősszel már két zürichi gárdát is kivertek a kupából: előbb a Grasshopperst, majd a Young Fellows Juventust.
A Bellinzona azonban most sokkal gyengébben futballozott, ráadásul szerencséje sem volt: negyedóra elteltével ugyanis kameruni védője, Jean-Francois Bell a saját kapujába juttatta az FC Zürich friss szerzeményébek, a Neuchatel Xamaxtól megvett Xavier Margaraiznak a beadását. Alhassane Keita kevéssel a szünet előtt már kettőre növelte a vendégek előnyét, és ez ki is tartott a lefújásig.
Még magabiztosabb jutott be a legjobb négy közé a másodosztályú FC Luzern, amelynek a szintén a második vonalban szereplő Chiasso otthonában kellett pályára lépnie. A két gárda egy rendkívül látványos meccset vívott egymással, ám míg a Chiasso a legnagyobb helyzeteket is kihagyta (Rafael az első félidőben az üres kapuba sem tudott betalálni), addig a vendégek százszázalékos hatékonysággal futballoztak, és így végül 4-0-s győzelemmel mentek tovább.
A legnagyobb izgalmat az FC St. Gallen és az FC Aarau összecsapása hozta, amelyet csak a büntetőrúgások döntöttek el. A találkozón minden megvolt, ami csak egy látványos és szórakoztató mérkőzéshez szükséges: szakadó hóesés, gólok (a félidőben 1-1, kilencven perc elteltével 2-2, a hosszabbítás végén pedig 3-3 volt az állás), kiállítás (a hazaiak középpályása, Fabinho a 70. percben kapott piros lapot), és drámai befejezés.
A főhősnek az Aarau kapusa, Oliver Stöckli volt, aki korábban éppen a St. Gallenben védett, ám ott nem tartottak rá igényt, és így került az Aarauba, ahol most bosszút állt az őt ért sérelmekért korábbi klubján: a portás két büntetőt is hárított, és így nagy szerepe volt abban, hogy az aaraui együttes bejutott a legjobb négy közé.