Kiizzadt Real-siker és szlovák csoda a BL-ben
2005. szeptember 28. 22:20
Három nappal azután, hogy a teniszválogatott a Davis-kupában bejutott a döntőbe újabb nagy sikernek örülhettek a szlovák sportrajongók: az Artmedia Bratislava nagy meglepetésre kétgólos hátrányból felállva nyert az FC Porto otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, ezzel pedig megszerezte országa első BL-pontjait.
"Csoda. Artmedia-Porto 3-2. Átírt történelem" - írta címlapján a Novy Cas. Az ország történetének egyik legnagyobb futballsikereként megélt győzelem éppenséggel a Porto 112 éves fennállása alkalmából zajló ünnepségek sorozatába "rondított bele". "A három tószttól másnaposak lettek a portóiak" - utalt beszámolójában a napilap a három vendéggólra.
Az Artmedia, amely már a selejtezőben is többször szolgált meglepetéssel, rendkívül hatékonyan játszott, ugyanis mindössze háromszor találta el a kaput. "Vállalom a felelősséget, és egyben szégyellem is magam, hogy a születésnapon kikaptunk. Bocsánatot kérek a szurkolóktól" - mondta Co Adriaanse, a csapat holland trénere a találkozót követő sajtótájékoztatón. "Papíron jól megszerveztük a játékunkat, ez azonban nem elég, a pályán meg is kell valósítani az elképzeléseket."
Arra a kérdésre, hogy a Glasgow Rangerstől, majd az Artmediától elszenvedett vereség után változtat-e az együttes taktikáján az Internazionale elleni mérkőzésre, úgy reagált: "Nem olyan edző vagyok, aki túlságosan gyorsan vált". "Jól játszottunk, kezünkben tartottuk a mérkőzést. Általában az ilyen találkozókat megnyerik, akkor hát miért váltanánk" - tette még hozzá.
Egy nappal korábban a csoportszakaszba ugyancsak meglepetésre bekerült Thun is begyűjtötte első győzelmét, igaz, a Sparta Praha elleni 1-0-s svájci siker az eddigi produkció alapján akár már papírformának is nevezhető.
(MTI)