A román labdarúgásban néhány éve azonban történt egy olyan eset, ami példa nélküli az átigazolások terén: a Steaua Bucuresti focistája, Marian Aliuta szabályosan kivásárolta magát klubjától, hogy átigazolhasson a Rapidba.
A középpályást a Steaua tulajdonosa, a román futball teljhatalmú ura, Gigi Becali nem akarta elengedni a nagy riválishoz, a Rapidnál pedig nem akarták kifizetni a játékos vételárát. Aliuta azonban mindenképpen távozni akart, így aztán személyesen fizette ki Becalinak a szóban forgó 121 500 eurót, és így ingyen igazolhatóvá vált, amit a Rapid természetesen kihasznált. Sőt, a hírek szerint a focista még a fizetése csökkentésébe is belement.
Persze nemcsak a román élvonalban akadnak élelmes focisták, hanem a másodosztályban is. Az FC International Ploiesti afrikai támadója, Armel Ossila Mamounda Disney például újságkivágásokkal és videofelvételekkel hívta fel magára hazája, a Kongói Demokratikus Köztársaság szövetségi kapitányának, Christian Letardnak a figyelmét.
A csatár az előző szezonban a román második vonalban tíz gólt ét el, annak ellenére, hogy a fél idényt ki kellett hagynia sérülés miatt, és teljesítményéről több újságkivágással, valamint egy videokazettával üzent a trénernek. A szakvezetőnek tetszett a "Disney-film", meghívta a nemzeti tizenegybe a focistát, aki a Libéria elleni vb-selejtezőn két gólt is szerzett...