Mindez persze hatalmas örömet okozott a Rangers híveinek. Senki sem volt azonban boldogabb, mint egy bizonyos Rob Rice, aki kedvenc csapatának aranyérme mellett még annak is örülhetett, hogy egy fogadásnak köszönhetően majd 90 ezer fontot nyert!
A 39 esztendős, Blackburnben élő Rice még 2004 novemberében fogadott a William Hillnél, mégpedig nem akármilyen módon: összesen 20 fontot tett fel, viszont az angol és a skót profi labdarúgás valamennyi osztályának bajnokát megtippelte - az odds 4499:1 volt. Ez összesen hét pontvadászatot jelent, és a hétből hat bajnokcsapat kiléte meglehetősen hamar kiderült, Rice pedig mindegyiket eltalálta.
A skót első osztályban viszont az utolsó fordulóra maradt a döntés, és az esélyek nem voltak valami kedvezők, hiszen a Celtic kétpontos előnnyel vezetett a Rangers előtt, ráadásul a Kelták még a 88. percben is győzelemre álltak. Akkor azonban jött a Motherwell ausztrál támadója, Scott McDonald, és két góljával megfordította a találkozót, amivel közel 90 ezer fontot "rúgott be" Rice zsebébe.
"A tévében néztem a mérkőzést, és biztos voltam benne, hogy elbuktam a fogadást. Amikor aztán McDonald második gólja is megszületett, torkom szakadtából üvöltöttem. Akkor is nagyon örültem volna, ha a Rangers simán megnyeri a bajnokságot, és én egyetlen pennyt sem keresek rajta. Így viszont percekig ugráltam az örömtől" - nyilatkozta a szerencsés nyertes. A teljes nyeremény egyébként 89 974 font volt, amire pár napig várnia kellett, mert a blackburni fogadóirodában nem volt ennyi készpénz!
"A 88. percben még jól álltunk, de akkor bekövetkezett a csoda, ami a Celtic bajnoki reményeit és a mi bankszámlánkat is lelohasztotta. Rob nyereménye a legnagyobb összeg, amit ebben a szezonban ki kellett fizetnünk" - nyilatkozta a fogadóiroda szóvivője, Rupert Adams.