A német labdarúgó-játékvezetők nem változtatnak a korábbi gyakorlaton és nem lesznek profik - jelentette be Volker Roth, a német bírói testület elnöke.
Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elsőszámú vezetője azt szeretné, ha előbb a nemzetközi találkozókon, majd később a nemzeti bajnokságokban is hivatásos sípmesterek működnének közre a meccseken, akik kizárólag a játékvezetésből élnek.
"Ez borzasztó lenne, minden erőnkkel küzdeni fogunk a jelenlegi helyzet fenntartásáért" - mondta ezzel szemben Roth. A Bundesliga bíróinak edzőtáborát egyébként kihagyta a világ egyik legjobbja, Markus Merk, aki a világbajnokság után egyelőre pihen és az augusztus 11-én kezdődő bajnokság első négy fordulójában nem vezet mérkőzést.
(MTI)