Olasz világbajnokok a Comói-tó partjáról

Hetente jelentkező új sorozatunkban olyan egyesületek rövid történetével ismertetjük meg olvasóinkat, amelyek ugyan nem tartoznak a sztárklubok közé, azaz nem nyertek sok bajnokságot, kontinentális kupákat, viszont ennek ellenére több klasszist, ismert játékost neveltek, adtak a futballvilágnak.

Az 1974/75-ös szezonban a Serie B második helyén végzett csapatban egy roppant tehetséges játékos hívta fel magára a szakma figyelmét. A 20 esztendős, Pisából érkezett középpályás, akit Marco Tardellinek hívtak (36 mérkőzés/2 gól) a következő szezont már a bajnok Juventusban kezdte, miközben aligha gondolta, hogy hét esztendő múlva a világbajnok olasz válogatott tagja lesz.

Bizony a hetvenes évek közepén aligha váltott olyan szurkoló jegyet a kenus Giuseppe Sinigagliáról elnevezett stadionba (közvetlenül a tó partján épült), aki egy lírát is feltett volna arra, hogy az akkori keretben későbbi világbajnok kergeti a labdát. Pedig így volt, ráadásul Tardelli mellett még további kettő!

Az 1982-es vb-döntőn gólt is szerzett Tardelli éppen Comóból költözött Torinóba, miközben egy 19 éves játékos éppen ellentétes utat járt be. A Juve 1975 nyarán ugyanis a kékekhez irányította tehetséges, ám az élvonalhoz még rutintalan tehetségét, Paolo Rossit. A spanyolországi mundial legjobb játékosa hat mérkőzésen játszott az 1975/76-os szezonban, majd a Lanerossiban folytatta később igen sikeres pályafutását.

1976 nyarán a másodosztályra készülő Como vezetői a szűkös anyagi lehetőségek miatt az alacsonyabb osztályokból próbáltak erősíteni. Akkor került a klubhoz a negyedik vonalból a 17 esztendős védő, Pietro Vierchowod, aki szinte hihetetlen módon még 24 évvel később (!), 2000-ben is rendszeresen pályára lépett az olasz élvonalban. A Comót 1981-ig erősített, Cár becenevet kiérdemelt hátvéd (kerettag volt az 1982-es világbajnokságon, de nem lépett pályára Spanyolországban) pályafutása során 562 mérkőzést játszott a Serie A-ban!

A három 1982-es világbajnokkal ellentétben (akik ugyan rendkívül fiatalon lettek a Como Calcio labdarúgói, de máshol kezdték karrierjüket) a klub saját nevelésének számít Marco Simone. A legnagyobb sikereit az AC Milannal elérő támadó 17 esztendősen mutatkozott be az élvonalban, az 1986/87-es szezonban csak két mérkőzésen szerepelt. A következő idényre kölcsön is adták a Serie C1-be a Virescitnek, ahol remekül futballozott (33 találkozó, 15 gól), így nem volt kérdéses, hogy az 1988/89-es pontvadászatot már ismét a Comói tó partján gürcöli végig.

A csapat ugyan a 18. helyen végzett, azaz kiesett az élvonalból, ám Simonéra nem lehetett panasz, hat gólt szerzett (ugyanannyit mint a bajnok Inter erőssége, Lothar Matthäus; a Juventusból Michael Laudrup, az AS Romából Giuseppe Giannini, hogy csak néhány klasszist említsünk, míg ennél kevesebb találattal zárta a szezont például Alessandro Altobelli, Ruud Gullit, Daniele Massaro). A Como nem is tudta megtartani a gólerős támadót, Simone a következő szezont 9 milliárd líra ellenében már Milánóban kezdte.