Sztárportré: David Villa

Csatárok tekintetében mindig is jól állt a spanyol válogatott, a mostani korszak azonban így is ritkaságszámba megy, hiszen két igazán fiatal, ám máris nemzetközi klasszissá érett támadó rohamoz a nemzeti csapatban. Fernando Torresről és David Villáról van szó. Utóbbi játékos egyre inkább helyet követel magának a mai futball legnagyobb csillagai között, hiszen lábbal, fejjel, rögzített szituációkból és akciókból is rendkívül gólerős.

Akkor azonban már nem a Real Zaragozában kergette a labdát. A 2004-2005-ös idényt ugyanis végül 15 góllal zárta, amivel a második legeredményesebb spanyol csatár lett a Primera Divisiónban (csak Fernando Torres szerzett nála többet, 16-ot), a kék-fehérek viszont ismét csak a 12. helyen értek célba. Mindenki biztosra vette tehát, hogy a Kölyök a nyáron klubot vált, a jóslatok pedig beváltak; a régóta gólerős befejező csatárt kereső Valencia CF nem kevesebb, mint 12 millió eurót áldozott rá.

Tavaly ősszel tehát már egy igazi nagycsapat mezében futhatott ki hétről hétre a pályára, ráadásul úgy, hogy a Valencia támadójátéka egyedül rá volt "kihegyezve", a valamivel mögötte a játékot szervező Pablo Aimar és a szélsők is elsősorban őt keresték átadásaikkal, szöktetéseikkel. Villának pedig nemhogy beilleszkedési nehézségei nem voltak, de élete legeredményesebb szezonját teljesítette. Már a második fordulóban betalált, a szenvedő fél pedig éppen a Zaragoza volt, a mérkőzést a La Romaredában rendezték!

Gyorsan belopta magát a Turia-parti szurkolók szívébe, hiszen ezután, mindannyiszor tizenegyesből, gólt rúgott az RC Deportivo, az FC Barcelona és a Real Madrid ellen is, utóbbi ráadásul győztes találatnak bizonyult. A tavaszi "visszavágókon" aztán a Depor és a Barca ellen is ő szerezte a mindent eldöntő gólokat (1-0-ra végződött mindkét összecsapás), ismét bizonyítva, hogy egymaga is képes elintézni még ilyen kiváló gárdákat is, ha a szükség úgy hozza.
Persze felismerte ezt Luis Aragonés szövetségi kapitány is, aki a jó szezonrajtot látva 2005 októberében behívta őt a válogatottba. A címeres mezben ismét vb-selejtezőt játszhatott tehát Belgium, majd San Marino ellen, első gólját azonban "csak" a Szlovákia elleni pótselejtező visszavágóján ünnepelhette, Pozsonyban. Az a találkozó 1-1-es döntetlennel zárult, azonban a spanyolok összesítésbeli fölénye ellenére ez a gól bizony nagyon fontos volt, lélektani pillanatban sikerült a lelkes szlovák csapatot megtörni vele - ettől a naptól kezdve pedig gyakorlatilag kihagyhatatlan a spanyol nemzeti csapatból.

Most viszont még 2006 tavaszánál tartunk a krónikában, amikor is a Valencia CF megpróbálta tartani a lépést a szárnyaló FC Barcelonával a bajnoki címért folytatott harcban. Nos, ez nem sikerült, a 25. és a 30. forduló között hat mérkőzésen nyeretlen maradt Quique Sánchez Flores együttese (ezen időszakban hősünk csak egyszer talált be, a Racing Santander elleni, 2-1-re elveszített meccsen), amivel leszakadt a katalánoktól. Sőt, végül a második helyet is elbukta a Real Madriddal szemben, pedig a csatárra akkor sem lehetett panasz: a hajrában, amit most önkényesen a 31. fordulótól számítunk, Villa kilencszer köszönt be az ellenfeleknek, a San Mamésben mesterhármasával egymaga intézte el az Athletic Bilbaót, az Atlético Madrid elleni derbin az ő tizenegyesével ért el 1-1-es döntetlent a csapat, és a Kölyök nevéhez fűződik az idény utolsó Valencia-gólja is, a CA Osasuna ellen Villa 25. találatát is megszerezte. Ez sem volt elég azonban a gólkirályi címhez, azt a Barca kameruni gólvágója, Samuel Eto'o hódította el, 26 találattal.