Begiristain elmondta, a trénerrel folytatott megbeszélésen egyetértés alakult ki közöttük, hogy Eto'o ezúttal szankció nélkül ússza meg az esetet.
"Frank is nagyon örül, hogy ilyen gyorsan sikerült megoldanunk az ügyet. A keret egységes és Eto'o legjobb barátja az öltözőben Ronaldinho, azaz alaptalanok azok a híresztelések, melyek szerint összevesztek volna" - tette hozzá a sportvezető.
Eto'o a Racing Santander ellen 2-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen a cserepadon üldögélt, majd a lefújás előtt húsz perccel kezdett melegíteni. Rijkaard azonban kivárt, és csak öt perccel a lefújás előtt szerette volna beküldeni a pályára, a játékos viszont megtagadta az edző utasítását, amiért hétfőn már nem edzett együtt a csapattal.
Kedden a világklasszis csatár "rossz embernek" nevezte a holland szakembert és Ronaldinhót is kritizálta, a szerda délelőtti edzésen viszont már megölelve és mosolyogva üdvözölte egymást a két sztár.
Közel öthónapos kihagyás után kapott volna játéklehetőséget Eto'o, ugyanis szeptember 27-én, a Werder Bremen elleni Bajnokok Ligája-találkozón súlyos térdsérülést szenvedett.