Újoncok voltak, bajnokok lettek

Ha egy klub újoncként szerepel a bajnokságban, akkor a legtöbb esetben a biztos bennmaradás a célja, esetleg egy-egy patinásabb egyesületnél a középmezőnyben való megkapaszkodás - de ennél többet valószínűleg egyetlen szurkoló sem vár el csapatától. Ezzel együtt a sportág történetében jó néhány olyan együttest találunk, amely újoncként szerepelve bajnokságot tudott nyerni.

Az újonc bajnokcsapatnak természetesen Angliában (hol máshol) van nagy tradíciója, hiszen a ködös Albionban ötször is előfordult hasonló eset - és ebből kétszer Liverpool városában örülhettek a szurkolók.

A Liverpool FC az elmúlt évszázad elején stabil élvonalbeli gárdának számított, 1901-ben a bajnokságot nyert, éppen ezért okozott nagy meglepetést, hogy a klub három évvel később utolsó előtti lett a legjobbak között, és kiesett a másodosztályba.

A Vörösök azonban nem estek kétségbe, hiszen rögtön kiharcolták a visszajutást, és azzal a lendülettel az élvonalban sem álltak meg az első helyig - annak ellenére, hogy az 1905-1906-os pontvadászatban újoncnak számítottak. Persze az idő tájt a keretek még nem cserélődtek olyan gyorsan, mint manapság, így az öt évvel korábbi bajnokcsapatból öten még akkor is ott játszottak - ők tehát menet közben a másodosztályt is megjárták a Liverpollal.

Az Everton FC-nél persze nem hagyhatták, hogy a városi rivális egyedül maradjon ezzel a bravúrral, éppen ezért két évvel az 1928-as bajnoki cím után kiestek az élvonalból, hogy aztán rögtön visszajutva újoncként nyerhessenek ismét aranyérmet. Ez persze némi túlzás, de mással nem nagyon lehet magyarázni a Toffees két szezonon keresztül tartó hullámvölgyét. A klub tehát 1930-ban utolsó lett az élvonalban (a küzdelem egyébként nagyon szoros volt, a 22. Evertont csak négy pont választotta el a 14. Arsenal FC-től), 1931-ben megnyerte a másodosztályt, majd egy évre rá az első osztályban is első lett.

A három idényben közös vonás volt még, hogy a liverpooliak legeredményesebb játékosa a legendás Dixie Dean volt, aki a másodosztályban 39 gólt szerzett, hogy egy évre rá 45-ig jusson. Persze ez még mindig elmaradt az 1928-as bajnoki cím idején beállított egyéni rekordjától, ami 60 találat volt...

A Tottenham Hotspur híveinek viszont nem egy, hanem 22 évet kellett várniuk arra, hogy csapatuk visszajusson az élvonalba - a bajnoki aranyérem megszerzése viszont már csak újabb egy idényre volt szükség.

A londoniak korábban sohasem nyertek bajnokságot, így aztán amikor a gárda 1950-ben feljutott az élvonalba, valószínűleg senki sem gondolt arra, hogy újoncként versenyben lesz az aranyéremért. A tréner, Arthur Rowe által kitalált "push and run" taktika (amelynek során szinte tökélyre fejlesztették a kényszerítőzést) azonban meglepte az első osztály csapatait, és a Bill Nicholson, Danny Blanchflower vagy Alf Ramsey nevével fémjelzett együttes két pontot vert a Manchester Unitedre.

A négy évvel később visszavonult Ramsey edzőként is részese volt hasonló bravúrnak, de az Ipswich Town 1962-es teljesítménye alighanem megismételhetetlen marad. Az egyesület ugyanis az 1961-1962-es pontvadászatban története első idényét töltötte a legjobbak között, nem csoda, hogy a bajnoki rajt előtt mindenki a kiesőjelöltek közé sorolta a gárdát, amelyben igazán kiemelkedő futballisták nem szerepeltek (az angol válogatottban például csak a gólkirály Ray Crawford mutatkozhatott be), azonban csapatként ellenállhatatlanok voltak. A Manchester United legendás mestere, Sir Matt Busby jellemzése mindent elárul, ő ugyanis azt állította: "az Ipswich az élvonal leglátványosabban futballozó csapata".