A Juventus hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a vendég Sampdoriával, míg az AS Roma a fővárosban két góllal nyert a Catania ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában.
A római összecsapás előtt a helyi ultrák megkéseltek három vendégszurkolót az Olimpiai-stadion közelében: ketten könnyebb sérülést szenvedtek, ám a harmadik drukkert - akit hátba szúrtak - súlyos állapotban szállították a kórházba.
Az AC Milan 1-0-ra győzött Udinében, a vendégek győztes gólját Alberto Gilardino szerezte a 92. percben, mégpedig egy csodálatos akció végén. Pato szerzett labdát 20 méterre a hazai kaputól, majd Kakához továbbított, aki sarokkal hozta ziccerhelyzetbe Gilardinót, a világbajnok csatár pedig 7 méterről nem is hibázott.
A BL-győztesnél a címvédő még izgalmasabb hajrát repesztett az utolsó percekben, az Inter ugyanis úgy verte 3-2-re a Parmát, hogy a 87. minutumban még a vendégek vezettek a San Siróban.
Ekkor a Parma védőjét, Fernando Coutót azért állította ki a bíró, mert szerinte a portugál játékos kézzel ért bele Zlatan Ibrahimovic kapura tartó lövésébe, ám a visszajátszásokon tisztán látszik, hogy a hátvéd fejjel mentette meg csapatát a góltól.
Illetve mégsem, mert a megítélt büntetőt a "sértett" gólra váltotta, majd a 93. percben a svéd ék akcióból is betalált - mellel levette a balról érkező remek beadást, majd bevágta a kapuba.
Serie A, 19. forduló:
AS Roma - Catania 2-0 (1-0)
gól: Giuly (8.), De Rossi (57., 11-esből)