Inzaghi, a lesen született csatár

A labdarúgás fő célja a gólszerzés, és akadnak olyan futballisták, akik a mezőnyben nem szokták elkápráztatni a szurkolókat látványos cselekkel, azonban a tizenhatoson belül "halálosnak" számítanak az ellenfél számára. Filippo Inzaghi az ilyen lesipuskás csatárok prototípusának számít: rendszerint a leshatáron (vagy azon túl) ólálkodik, és ha helyzetbe kerül, akkor nem kegyelmez.

Mivel mind leffei, mind veronai szezonjában 13-13 gólt szerzett, a feljutással kacérkodó Piacenza visszahívta soraiba. A Pippóval megerősödött együttesnek sikerült elérnie célját, a Serie A-ba kerülést, de Inzaghi a feljutás után a visszautasíthatatlan ajánlattal érkező AC Parmához szerződött.

Az első osztályban 22 évesen mutatkozott be: 1995. augusztus 28-án az Atalanta (éppen későbbi kenyéradója) ellen pályára léphetett a Serie A-ban. Első gólját - a sors furcsa fintora - éppen a Piacenza ellen szerezte, amelyet követően képtelen volt ünnepelni, sőt, a lefújást követően odament a csapat szurkolóihoz, és bocsánatot kért tőlük a találat miatt.

Már debütáló szezonjában is sokan felfigyeltek rá, mivel még azokból a szituációkból is képes volt gólhelyzetbe kerülni, amikor a nézők és a csapattársak már lemondóan legyintettek. Rutintalansága miatt azonban ekkor még jórészt elpuskázta a kitűnő lehetőségeket, pedig olyan világsztárok segítették, mint Gianfranco Zola vagy Hriszto Sztoicskov.

Idővel egyre jobb formába lendült, azonban olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy felmerült, nem is térhet vissza soha többé a futballpályára. Az amatőr Collecchio ellen vívott edzőmérkőzésen egy - egyébként Inzaghi szerint is teljesen szabályos - szerelést követően a fiatal támadónak eltört a sípcsontja, s két hónapig gipszben volt a bal lába.

Visszatérésekor saját maga szerint sem közelítette meg korábbi formáját. Felépülése után minél több játéklehetőséghez szeretett volna jutni, s mivel a Parmánál nem tudták ezt biztosítani, harag nélkül elváltak az útjaik - 1996 nyarán az Atalantához került.