Inzaghi, a lesen született csatár

A labdarúgás fő célja a gólszerzés, és akadnak olyan futballisták, akik a mezőnyben nem szokták elkápráztatni a szurkolókat látványos cselekkel, azonban a tizenhatoson belül "halálosnak" számítanak az ellenfél számára. Filippo Inzaghi az ilyen lesipuskás csatárok prototípusának számít: rendszerint a leshatáron (vagy azon túl) ólálkodik, és ha helyzetbe kerül, akkor nem kegyelmez.

Az Atalanta célja a bennmaradás volt, de olyan remek társaság jött össze Bergamóban, hogy kis híján a nemzetközi kupaszereplést is kivívták. Pippo pedig meghálálta a kék-feketék bizalmát: 25 találattal a gyakorlatilag ismeretlen játékos lett a Serie A gólkirálya.

Ezzel felkerült az összes nagycsapat kívánságlistájára, és a Juventus volt olyan szerencsés, hogy leigazolhatta. A Zebráknak feltétlenül szükségük volt Inzaghira, mivel a Christian Vieri távozásával keletkezett űrt valami módon be kellett tölteni, Pippo pedig ideális megoldásnak tűnt.

Alessandro del Pieróval kiválóan egészítették ki egymást, 18 góllal segítette bajnoki címhez a Juvét. Az Öreg Hölgy európai menetelésében is kulcsszerepet vállalt, nem utolsósorban neki volt köszönhető, hogy a Juventus bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Remek teljesítménye a válogatóknak is feltűnt, először Cesare Maldini küldött neki meghívót. A squadra azzurrában 1997. június 8-án debütált Brazília ellen, és első válogatottbeli gólja sem váratott sokáig magára, már hetedik meccsén beköszönt (rögtön kétszer) Spanyolország ellen.

A nemzeti együttesben azonban akkor még nem tudta stabilizálni a helyét, csak amolyan utolsó negyedórás cserének számított. A franciaországi világbajnokságon is csak tartalékként számított rá Maldini, alig pár percre lépett pályára, emiatt később élete legnagyobb csalódásának nevezte az 1998-as világversenyt.

Szeretett volna legjobb barátja, Christian Vieri mellett játszani a csatársorban, de a szövetségi kapitány első számú jelöltje Del Piero volt, de még a második számú kandidálónak sem ő számított, hanem Roberto Baggio.

A Juventus támadója tehát nem volt éppen boldog a vb-t követően, pedig profitálhatott belőle jócskán. Mint játékos rutint szerezhetett nemzetközi találkozókon, mint ember pedig új barátokra lelt, hiszen ekkor került jó kapcsolatba Fabio Cannavaróval és Baggióval is.