Az UEFA nyoni székhelyéről származó információ szerint az illegális fogadásokat jelző rendszer a november 14-i, Montenegró-Kanada barátságos mérkőzéssel kapcsolatban azt mutatta, meglepően sokan tettek fel pénzt az összecsapásra, főleg arra, hogy legalább három gól esik.
A mérkőzést a bolgár Anton Genov vezette, aki négy büntetőt is ítélt az összecsapáson (kettőt-kettőt mindkét fél javára). A játékvezetőt az UEFA a vizsgálat végéig felfüggesztette.
Egy hónapja a németországi bochumi államügyészség jelentette be, hogy a gyanú szerint kilenc ország - köztük Magyarország is - érintett a legújabb futballbotrányban. A botrány felgöngyölítésében kezdettől fogva közreműködik az európai sportági szövetség (UEFA), amely saját vizsgálatot is folytat.
Ennek egyes részleteit ismertetve három hete közölte: az előzetesen gyanúsnak talált több mint negyven mérkőzés közül tovább vizsgál hét nemzetközi kupatalálkozót - többek között a Fenerbahce-Budapest Honvéd Európa Liga-selejtezős párharc július 30-i első, isztambuli mérkőzését (5-1) -, s öt klubot, köztük a Honvédot nevezte meg érintettként. Magyarországon időközben kiderült, hogy utánpótlás-válogatottak mérkőzéseit is megpróbálták vesztegetéssel befolyásolni.