A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
00:00CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNUngvári Attila
13:00CselgáncsMatthias Casse-Attila Ungvari
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Gianni Rivera, az olasz futball egyik legendás játékosa úgy véli, az AC Milannak jó szolgálatot tenne egy-két védő.

"Hogy Ibrahimovic és Robinho érkezése bajnoki címet eredményez-e a Milannak, nem tudom. Az idény éppen csak elkezdődött, de talán néhány védő jót tenne, azzal együtt is, hogy az emberek hajlamosak azt gondolni, a győzelemhez elég, ha vannak csatárok" - nyilatkozta kedden Rivera.

A klub Zlatan Ibrahimovicot erre az idényre kölcsönvette az FC Barcelonától, majd a tervek szerint 24 millió euróért le is szerződteti, míg a brazil Robinhóért 18 milliót fizetett a Manchester Citynek a nyári átigazolási időszak hajrájában.

A 67 éves aranylabdás (1969), Európa-bajnok (1968) játékos pályafutása döntő részében a Milanban futballozott. A válogatottban 60 alkalommal lépett pályára, s négy világbajnokságon vett részt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!