A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
00:00CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNUngvári Attila
13:00CselgáncsMatthias Casse-Attila Ungvari
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Két játékost szerződtetett csütörtökön a Juventus futballcsapata: Leonardo Bonucci a Bariból, az uruguayi Jorge Martínez a Cataniából érkezik Torinóba. A Juve korábban már szerződtette Marco Storarit és kölcsönvette Simone Pepét, ezen kívül Milos Krasic megszerzéséről sem tett le.

Gőzerővel folytatja a csapatépítést a Juventus. Az előző szezonban csúfos kudarcot valló együttes már szezon végén leigazolta edzőnek a Sampdoriát BL-selejtezőig vezető Luigi del Nerit, majd kölcsönvette az Udinese szélsőjét, Simone Pepét.

Pár héttel később a Milan kapusát, Marco Storarit is leigazolta az Európa Liga selejtezőjében induló klub, amely csütörtökön újabb két játékos érkezését jelentette be.

Az egyik érkező Leonardo Bonucci, a Bari és az olasz válogatott középső védője, a másik a Catania uruguayi szélsője, Jorge Martínez. Mindkét játékos öt évre írt alá, előbbi 15,5, utóbbi 12 millió euróba került. A 23 éves Bonucci az előző idényben egyetlen percet sem hiányzott a Bari bajnoki meccsein. Martínez 86 ligameccsen 22 gólt szerzett a Szicíliában töltött három éve alatt.

A torinóiak mindezek mellett még nem tettek le Milos Krasic megszerzéséről sem. A CSZKA Moszkva jobbszélsőjének ügynöke szerint 60 százalék az esélye, hogy a szerb válogatott játékos már idén nyáron a Juvéhoz igazol.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!