A 46 éves korábbi csatár megtévesztőnek nevezte, a FIFA és az államirányítás kijelentését, mely szerint a 2014-es torna minden idők legkiválóbb vb-je lesz. Romario szerint az embereknek nem szabad komolyan venniük azt a múlt pénteki találkozót, amelyen Joseph Blatter FIFA-elnök és Dilma Rousseff köztársasági elnök vett részt.
"Elszomorító volt ezt a hazugságot olvasni az újságokban" - fogalmazott Romario. "Nem ez lesz minden idők legjobb vb-je, sőt, Brazília számára kínos lesz. A köztársasági elnökasszonyt megtévesztették, vagy hagyta magát félrevezetni."
A hetvenszeres válogatott focista hozzátette, a közpénzeket rosszul kezelik, és túlköltekeznek a vb és a jövő nyáron - a vb főpróbájaként - sorra kerülő Konföderációs Kupa előkészületei során.
"Ez lesz Brazília történetének legnagyobb lopása" - mondta Romario. "Az ország egy cirkusz, és most már azt is lehet tudni, hogy kik a bohócok."