Két hete nagyon nehezen, a hosszabbítás perceiben szerzett góllal gyűrte le a Barcelona a Celticet a Bajnokok Ligájában, szerdán pedig kikapott 2-1-re, annak ellenére, hogy 89 százalékban birtokolta a labdát. A két csapat előző meccsén ugyanez a szám 90 volt a katalánoknál, ám a Celtic részéről talán még ijesztőbb hazai pályán mindössze 11 százalékban birtokolni a labdát. A Barca kapuralövések terén is fölényben volt, Messi mégis csak a legvégén szépített, mikor már elúszott a meccs.
Az Európa-bajnokságok végjátékában négy alkalommal vett részt korábban Magyarország, és összesen 9 játékosunk szerzett gólt. Kétszer talált be Bene Ferenc, Novák Dezső, Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám. Dzsudzsák 2016-ban Portugália ellen szerzett kettőt, Novák 1964-ben Dánia ellen, Bene Ferenc 1964-ben az elődöntőben és a bronzmeccsen volt eredményes, míg Szalai Ádám az egyetlen, aki két különböző Eb-n örvendeztette meg hazánk szurkolóit.