Három perc alatt kialakult a végeredmény a Videoton pozsonyi Európa Liga-selejtezőjén, amelyen a hazaiak Sebo látványos, de kissé szerencsés góljával szereztek vezetést - az ollózó mozdulat után a labda megpattant egy fehérvári védőn -, amelyre Oliveira szép csavarásával gyorsan válaszolt Paulo Sousa csapata. A Videoton különleges összefoglalót készített a meccsről, amelyben szuperlassított jeleneteken nézhetőek meg a legfontosabb történések.
A hetedik Európa-bajnokságon, 1984-ben először adtak mindkét elődöntő vesztesének bronzérmet, és az aranyérmes franciák legnagyobb klasszisa minden mérkőzésen betalált. Michel Platini öt találkozón kilencszer volt eredményes, két meccsen is mesterhármast ért el.