Pintér Attilának kemény a stílusa, ehhez nem mindenki volt hozzászokva, és ebből adódtak feszültségek a kereten belül. A játékosok véleményét is kikérte az MLSZ, de természetesen nem a játékosok buktatták meg a kapitányt, az elnökség összességében úgy ítélte meg, hogy kisebb a kockázata a váltásnak, mintha nem tennének semmnit - mondta Csányi Sándor, az MLSZ elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentette a kapitányváltást.
Az Origo azon kérdésére, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie a keresett szövetségi kapitánynak, és ezek között a követelmények között mi a prioritás, Csányi a következőket sorolta: a sikeres múlt (szövetségi kapitányként is), a szakmai felkészültség, a nemzetközi tapasztalat kiemelt súllyal esik latba.
Átalakítják az edzőképzést
Azt is megkérdeztük, hogy akár Pintér munkásságának, akár az általa feltárt problémáknak a tükrében tervezi-e az MLSZ, hogy változtat az edzőképzésen, és olyan stílusalapú képzést vezet be, amely önmagában határozza meg a válogatott játékát, így nem függnénk a kinevezett kapitány taktikai felfogásától. Csányi erre azt válaszolta, hogy az edzőképzés színvonala jelentősen javul, új képzési formákat vezettek be, elindult az erőnléti edzők és a kapusedzők képzése. Új felvételi rend van a pro licences képzésben is: "Olyan edzőket várunk, akik szakmailag, emberileg, kulturálisan megfelelő jelöltek, ez természetesen azt is jelenti, hogy csökken majd az évenként kiadott pro licences diplomák száma."
Hiányozni fog a három pont, de nem reménytelen a helyzet
Pintér Attila menesztése nem fogja jelentősen megterhelni az MLSZ büdzséjét, az ideiglenesen kinevezett Dárdai Pál pedig semmilyen pénzt nem kér a munkájáért. A válogatott Eb-esélyeiről azt mondta, az északírek elleni vereséggel természetesen csökkentek az esélyek, hiányozni fog a három pont, de "nem reménytelen a helyzet" - mondta Csányi.
Túl nagyok voltak a célok
Csányi szerint Pintér "egyedül maradt a munkájában, követett el hibákat", de ez nem jelenti azt, hogy nem volt felkészült. Túl nagy célokat tűzött ki a válogatott elé, több játékrendszert is szeretett volna begyakorolni, ehhez pedig kevés volt az összetartás. Azt mondta, neki nincs baja sem a válogatottságot végleg lemondó Huszti Szabolccsal, sem az ideiglenesen lemondó Szalai Ádámmal, az új kapitány felelőssége, hogy behívja-e őket.