Magyar-román: újabb huligán kapott letöltendőt
![Videoton ultrák](https://cdn.origo.hu/2023/12/TrxnljDayH2BbcWRPgxxsyrVM1EyDjwFJTf6COWmc8Q/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FkOTRhNDIxYjlmMDRiNDU5M2ZlMTg4ODhhNjA1MGU2.webp)
A vád szerint a 39 éves férfi tagja volt a rendőröket támadó agresszív csoportnak, ennek során legalább három alkalommal követ, majd egy sörösüveget dobott a jogszerűen intézkedő, dobótávolságon belül álló rendőrök felé. A terhelt a támadás során maszkot viselt.
Az ügyészség a férfit azonosította, gyanúsítottként kihallgatta, majd csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki és 2 év 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre, 800 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint öt évre eltiltotta sportrendezvények látogatásától. Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős.
A mérkőzés előtti napon, illetve a meccs napján a rendőrökkel szembeni támadásokkal összefüggésben a Budapesti Nyomozó Ügyészség eddig összesen 12 embert állított eredményesen bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak miatt. Közülük öt vádlottat a bíróság végrehajtandó börtönbüntetésre, míg a további hét terheltet felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, egyúttal a terhelteket határozott időre eltiltotta a sportrendezvények látogatásától - írta a fővárosi főügyész.
A rendőrség szeptember 7-én azt közölte, összesen százhúsz embert keresnek a labdarúgó-mérkőzés előtt a belvárosban történt garázdaság miatt. A közlemény szerint a BRFK "csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt" indított eljárást.