Videobíró is kellett a Napolinak a Milan legyőzéséhez
![Napoli, Milan, labdarúgás](https://cdn.origo.hu/2023/12/XbL8FYI33RwQB7RAfMemN0ETRHs8hbSqAvALwUu5ajA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgzZDRiYzY0ZDkyYTRjZjlhOTc5ZmU5M2M0ODJkNGEx.webp)
Már a találkozó elejétől kezdve a Napoli irányította a mérkőzést, több lehetősége is akadt gólszerzésre, de Gianluigi Donnarumma állta a sarat. Az első kaput találó vendég lövésre a 27. percig kellett várni, de Suso lapos lövésében nem volt sok veszély.
A 34. percben azonban megtört a gólcsend, ráadásul nem is akármilyen körülmények között. Előbb ugyanis les címén érvénytelenítette Lorenzo Insigne találatát a játékvezető, de a Roma-Lazio mérkőzéshez hasonlóan itt is
jött a videobíró, amelynek a segítéségével végül megadta azt. Jól tette, mivel Jorginho indításának a pillanatában Alessio Romagnoli beragadt, így a Napoli támadója szabályos körülmények között lőtt 16 méterről a kapuba.
A játékrész hajrájában előbb a kapustól érkezett labdával lépett ki Insigne, de
a kapufa segített a Milanon, majd az olasz válogatott támadó tekerésénél Gianluigi Donnarumma mentett nagy bravúrral.
Ha nem lett volna addig is elég baja a Milannak, a csapat egyik legjobbja, Suso megsérült, így a félidő előtt le kellett cserélnie a spanyolt Vincenzo Montellának.
A második játékrészben sokkal nyíltabb játékot vállalt fel a Milan, így többször jutott el a Napoli kapujáig, ám ezzel együtt lehetőséget adott a hazai csapatnak a kontrákra. Viszont sokkal inkább a meccsben volt ekkor a milánói csapat, mint az első felvonásban.
Bár komolyabb helyzetet nem igazán tudott kidolgozni a Milan,
a San Paolóban már felhangzott több alkalommal is a füttyszó,
a hazai drukkereknek nem tetszett, hogy az első félidőben észrevehetetlen vendégek passzolgattak a Napoli térfelén.
Amikor azonban mér elkezdtek volna reménykedni a vendégek az esetleges pontszerzésben, Dries Mertens indítása után
Piotr Zielinski értékesített a leshatárról kiugorva a ziccert a 73. percben – a játékvezető itt is meghallgatta a segítőit –
, így eldöntve a három pont sorsát.
A Napoli góljai:
A 92. percben Alessio Romagnoli távoli bombájával a Milannak a szépítés még összejött,
de így is győzni tudott otthon a Napoli, így most a Juventuson van a sor.
Serie A, 13. forduló
Napoli-AC Milan 2-1 (1-0) (Insigne 34.,Zielinski 73., ill. Romagnoli 92.)
5 ![]() |
33 ![]() |
73 ![]() |
90 ![]() |
90 ![]() |
90 ![]() |
A Serie A tabellája:
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 38 | 29 | 2 | 7 | 89-22 | 67 | 94 | GY V GY D D |
2. | AC Milan | 39 | 22 | 8 | 9 | 78-53 | 25 | 75 | D D GY V D |
3. | Juventus | 38 | 19 | 5 | 14 | 54-31 | 23 | 71 | D D D D GY |
4. | Atalanta | 38 | 21 | 11 | 6 | 72-42 | 30 | 69 | GY GY GY GY V |
5. | Bologna | 38 | 18 | 6 | 14 | 54-32 | 22 | 68 | D D GY D V |
6. | AS Roma | 38 | 18 | 11 | 9 | 65-46 | 19 | 63 | D D V GY V |
7. | Lazio | 38 | 18 | 13 | 7 | 49-39 | 10 | 61 | GY D GY D D |
8. | ACF Fiorentina | 38 | 17 | 12 | 9 | 61-46 | 15 | 60 | V GY D GY GY |
9. | Torino | 38 | 13 | 11 | 14 | 36-36 | 0 | 53 | V D GY GY V |
10. | SSC Napoli | 38 | 13 | 11 | 14 | 55-48 | 7 | 53 | D D V D D |