Budapest, 2018. április 18.
Munkagépek az épülő új Illovszky Rudolf Stadion, a Vasas FC labdarúgócsapatának otthona építkezésén a XIII. kerületi Fáy utcában 2018. április 18-án. A kormány által biztosított pluszforrásokkal az eredeti tervekhez képest hat-hét hónappal később, idén adják át az angyalföldi csapat új stadionját, amelynek befogadóképessége 5150 fő lesz.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Olyan kiváló labdarúgókról nevezik el a Vasas otthonának, a megújuló Illovszky Stadionnak a vendégszektorait, akik más klubokban is nagy sikereket értek el.
Az egyesület pénteki közleményében Markovits László klubelnök hangsúlyozta, szeretnének méltó módon megemlékezni azokról a kiemelt fővárosi klubokról is, amelyek csapata ellen a Vasas rengeteg emlékezetes mérkőzést játszott.
"A vendéglelátó négy szektorát olyan kettős kötődésű labdarúgókról nevezzük el, akik a Vasas mellett a négy legnagyobb riválisunk valamelyikénél is komoly elismertségre tettek szert. Bízunk benne, hogy döntésünk tovább erősíti majd a klubjaink között - a sportszerű rivalizálás mellett - fennálló sportbarátságot" - tette hozzá.
Budapest, 2018. április 18. Munkagépek az épülő új Illovszky Rudolf Stadion, a Vasas FC labdarúgócsapatának otthona építkezésén a XIII. kerületi Fáy utcában 2018. április 18-án. A kormány által biztosított pluszforrásokkal az eredeti tervekhez képest hat-hét hónappal később, idén adják át az angyalföldi csapat új stadionját, amelynek befogadóképessége 5150 fő lesz. MTI Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI/Illyés Tibor
A névadók közül Machos Ferenc a Vasas mellett a Honvédot, Plattkó Ferenc az MTK-t, Szentmihályi Antal az Újpestet, Takács II. József pedig a Ferencvárost erősítette.
A Vasas Sport Club az utóbbi hetekben folyamatosan hozta nyilvánosságra az épülő stadion tizenkét hazai szektorának névadóit: Berendy Pált, Bundzsák Dezsőt, Csordás Lajost, Farkas Jánost, Ihász Kálmánt, Kárpáti Bélát, Komjáti Andrást, Mészöly Kálmánt, Raduly Józsefet, Sárosi Lászlót, Szilágyi Gyulát és Várady Bélát.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Az újkori olimpiák első női bajnokát a tenisz egyes döntőjében az angol Gwendoline Eastlake-Smith személyében avatták, aki 1908 májusában fedett pályán győzedelmeskedett.