A Hertha a kispad mellett - természetesen - Dárdai Pállal, a cserepadon pedig fiával, Palkóval állt föl a Hannover otthonában. A hazaiak matematikailag még kieshettek két fordulóval a bajnokság zárása előtt, ennek megfelelően bele is húztak, és Martin Harnik góljával már az ötödik percben megszerezték a vezetést. A Hertha védelme ezúttal nem hozta a szokott szilárdságot, amit a Hannover a félidő hajrájában két újabb góllal büntetett.
A harmadik hannoveri gólban minden hiba benne van, amit el lehet követni:
A 84. percben Dárdai Pál lehetőséget adott fiának, Palkónak, aki így szép lassan beleszokhat a Bundesliga ritmusába. A Hannover pedig megőrizte élvonalbeli tagságát.
A Szalai Ádámot az 50. percben csereként bevető Hoffenheim 2-0-ra kikapott Stuttgartban, a hazaiak mindkét gólját az elnyűhetetlen Mario Gomez szerezte. A hazaiak a 67. perctől emberhátrányban játszottak, de a Hoffenheimen ez sem segített.
Mario Gomez első gólja:
Gulácsi Péter szokás szerint kezdett az RB Leipzig kapujában, csapata pedig végre összekapta magát és öt nyeretlen (4 vereség, 1 döntetlen) mérkőzés és 18 kapott gól után végre lehoztak egy meccset nullára. Igaz ehhez csak az osztályozós (16.) helyen álló Wolfsburgot kellett legyőzniük. Az angol U20-as világbajnok, Ademola Lookman megszerezte a harmadik gólját, Timo Werner pedig a 12.-et, így a lipcseiek az első fél óra után el is döntötték a legfontosabb kérdéseket.
Írhattuk ezt annak ellenére, hogy a második félidő elején rögtön szépítettek a vendégek, de csak öt percig reménykedhettek, mert Lookman első Bundesliga-duplájával visszaállt a kétgólos különbség, ami végül háromra hízott.
A 2009-es bajnok Wolfsburgnak az utolsó körben a már kiesett Kölnt kellene legyőznie és bíznia a Hamburg pontvesztésében a Mönchengladbach ellen.
A bajnok Bayern München Niklas Süle rekordot érő öngóljával kapott ki 1-0-ra a már kiesett Kölntől. Süle a második olyan játékos a Bundesliga történetében, aki egy szezonban három öngólt tudott összehozni. Erre eddig egyedül Manfred Kaltz volt képes negyven évvel korábban.