Messi pimasz szabadrúgásgólja volt a hatezredik a Barca történelmében
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/6C1E9xUDM_Gs4vSg9-PbAkg5ZdjjaM1Hdm7wpvrLaV8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NkMzEzY2MxODY1ODQ0NzE5ZDBkNTFlYzRkYTlmMWNl.webp)
Coutinhót leszámítva Valverde a gálakezdővel állt ki a szezon első bajnokijára. Ennek ellenére a Barca támadásai akadoztak, a játékosok sokszor lassúak és körülményesek voltak, csak a félidő végére tudtak felpörögni. A 38. percben Messi találta el a felső lécet szabadrúgásból, majd a 21 éves Dembélé került kétszer is ziccerbe, de elsőre Pachecóba lőtte a labdát, másodjára a kapu mellé belsőzött.
A vendégeknek egy célja volt: túlélni. Amikor lehetőségük adódott, ketten-hárman megindultak, és próbálták gyorsan, lehetőleg minél kevesebb érintésből befejezni a támadást, de helyzetekig nem jutottak el, Ter Stegennek egyszer sem kellett védenie a 90 perc alatt.
Szünetben beállt Coutinho, a Barca valamivel gyorsabb lett, komoly gólszerzési lehetőséget azonban nem tudott kialakítani, a játékosok körbelövöldözték a kaput. Ahogy telt az idő, úgy fáradt az Alavés, ez pedig buta hibákhoz és fölösleges szabálytalanságokhoz vezetett. A 63. percben Duarte buktatta Messit a tizenhatos előterében, a szabadrúgáshoz az argentin állt oda, aki pimasz módon előtte a labdát a felugró sorfal alatt. A kapusnak esélye sem volt. Ez volt a Barca történetének hatezredik gólja a ligában. Érdekesség, hogy az ötezrediket is Messi szerezte, 2009-ben, egy Racing Santander elleni bajnokin.
A folytatásban Messi még egyszer eltalálta a kapufát, Suárez ajtó-ablak ziccert rontott, ahogy Coutinho is, de a brazil másodpercekkel később javított, és sokkal nehezebb helyzetből megrúgta a második Barca-gólt.
A harmadikat, az utolsót, Messi szerezte tizenhét másodperccel a meccs vége előtt.
Az összefoglalót itt nézheti meg.
Szombati eredmények:
Celta Vigo-Espanyol 1-1
Villarreal-Sociedad 1-2
Barcelona-Alavés 3-0
10 ![]() |
41 ![]() |
64 ![]() |
83 ![]() |
90 ![]() |