Ukrán bajnok focistát igazolt a Ferencváros
![Ihor Haratin, Ferencváros, labdarúgás](https://cdn.origo.hu/2023/12/2I45sHTimfvP_hIuRLVJ0nQ54Xvb0f_mwW1nYS7KKrM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc4ZGQwYmExM2NmZDQ3YjlhN2U5YzNmYjYwMzY4NWZj.webp)
Rebrovon kívül az FTC kölcsönjátékosát, Ivan Petrjakot is ismeri, aki mellett a Zorjában futballozott, így a beilleszkedéssel aligha lesz gondja. Ihor Haratin Munkácson született 1995. február 2-án. Az elsősorban a középpálya közepén bevethető futballista elsőként a Karpaty Mukacheve együtteséhez csatlakozott mindössze hétévesen, de hamar felfigyelt rá Ukrajna topklubja, a Dinamo Kijev, amely 2004-ben szerződtette is.
A Dinamóban 2014 májusában, a Fradi jelenlegi vezetőedzője, Szergej Rebrov irányítása alatt be is mutatkozott – ezzel ukrán bajnoknak is mondhatja magát -
, ám a több játéklehetőség miatt később kölcsönadták a szintén élvonalbeli Metaliszt Harkivnak, ebben a csapatban nyolc bajnokit játszott – írja a fradi.hu.
A 2016/17-es szezonban aztán leigazolta őt az ugyancsak ukrán első osztályú Zorja, ahol azonnal alapember lett. Első idényében 19 bajnokit, egy Ukrán Kupa- és négy Európa Liga-csoportkörös meccset játszott – utóbbi sorozatban a Feyenoord, a Fenerbahce és a Manchester United ellen is pályára lépett. Második szezonjában 29 bajnokit és
hat EL-csoportkörös találkozót kapott, az Athletic Bilbao ellen gólt is szerzett.
Az említett két idényben előbb harmadik, majd negyedik helyen végzett csapatával a bajnokságban. A Zorjában együtt játszhatott a jelenleg kölcsönben a Ferencvárost erősítő, az NB I-ben öt gólnál járó Ivan Petrjakkal.
A jelenlegi szezonban szintén rendszeresen számítottak rá a Zorjában: 16 bajnokin két gólja és egy gólpassza volt, emellett négy EL-selejtezős összecsapáson is szerepelt Haratin,
aki az U17-es, az U19-es, az U20-as és az U21-es ukrán válogatottban is játszott korábban -
egy Eb-n (éppen Magyarországon, 2014-ben) és egy vb-n is pályára lépett korosztályos nemzeti csapatával.
Haratin igazi rangadóspecialistának számít: a Zorja labdarúgójaként korábbi klubjának, a Dinamo Kijevnek tavaly oda-vissza betalált, míg a Sahtar Donyeck ellen összesen már háromszor volt eredményes.