Csányi a közgyűlés után emlékeztetett, a magyar futball előtt páratlan sorozat áll: májusban Budapesten lesz az év női labdarúgó-eseménye, a BL-döntő, jövőre a valaha volt legnagyobb férfi Európa-bajnokságnak ad otthont Budapest, tizenegy másik ország mellett, 2021-ben pedig a szlovénokkal közösen rendezünk U21-es Eb-t.
A közgyűlés után Csányi a Nemzeti Sportnak mondta el, mindent megtesz azért, hogy 2023-ig Budapest Bajnokok Ligája-döntőt rendezhessen.
Csányi beszélt arról is, mit kellene tenniük a magyar kluboknak, hogy sikeresebbek lehessenek.
"Sokszor hangsúlyozom, hogy a szövetség megteremtette a pénzügyi és infrastrukturális feltételeket az egyesületek, az utánpótlás-nevelés működéséhez – és nemcsak az NB I-ben, de a második és a harmadik vonalban is. Most a klubokon a sor, az ő munkájuk lehet az alapja a magyar labdarúgás felemelkedésének. Remélem, hogy élni tudnak azzal a lehetőséggel, amelyet közösen teremtettünk meg. A szövetség elnökeként talán túlzóak az elvárásaim, de az utánpótlásra fordított pénzekhez képest némiképp keveslem a hazai és a nemzetközi felnőttmezőnyben helytállni képes fiatalokat, annak ellenére, hogy határozott fejlődést érzek. Egyben további fejlődést remélek, amelyhez mi, a szövetség, a nevelőedzők képzésének javításával tudunk hozzájárulni" - tette hozzá Csányi Sándor.