Hímes tojásként vigyáztak Böde Dániel 13-as mezére
![Böde Dániel, Paks](https://cdn.origo.hu/2023/12/ZBDb9nh7mQdoCgif334a-b2x0h5OsuM7shXcEDPocwo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxMWE4MjZhNzYwZDRhMTI5YzdkOTYyMzU4N2E1NGMx.webp)
„A technikai vezető olyan, mintha a második apám lenne, úgyhogy úgy vigyázott rá, mint a hímes tojásra"
– mondta Böde Dániel a 13-as számú paksi mezről, amelyet hét év ferencvárosi kitérő után viselhet újra. Az új igazolásnak pedig természetesen illik vendégül látni a társakat.
„Természetesen a beszállója is meg lesz tartva, még nem volt, nincsen idő rá, hiszen naponta kétszer edzünk. Örültem neki, mert régen is voltunk csapattársak, ő is egy környékbeli srác" – mondta Bödéről régi-új játékostársa, Szabó János.
„Már elég sokfajta opció megfordult a fejemben, de megvárjuk, míg letisztul a keret, de az lesz, amit szeretnének" – reagált Böde. „Itt hál' istennek itthon vagyok, a saját házamban, vagy Madocsán, a Duna-parton is tudom fogadni őket, de itt Pakson vannak jó pincék, egy látogatást oda is tudok szervezni."
A beszállóból biztos nem lesz vita, az ilyen összetartások pedig segíthetik a csapatot a célok elérésében.
Elsőnek legyünk túl egy sikeres, sérülésmentes felkészülésen, a csapatot, megmondom őszintén, jobb pozícióba várom, mint tavaly volt. bízom benne, hogy komolyabb célokért tudunk küzdeni"
– mondta Böde a legutóbb nyolcadik helyezett csapatról.
Böde az utolsó Fradi-idényében hét gólig jutott - úgy, hogy csak kilencszer volt kezdő, pedig előtte ő volt az ügyeletes házi gólkirály.
„Minden évben tíz gól fölött szeretnék rúgni,
sajnos, most a saját hibámon kívül nem tudtam ezt elérni, különböző okok miatt. Pakson a vezetőedző jelen pillanatban bízik bennem, úgyhogy ezt a bizalmat próbálom majd meghálálni, ha más nem, akkor azzal, hogy tíz gól fölött rúgok."
Ezeket a gólokat pedig már szinte biztos, hogy csak Magyarországon érheti el a támadó.
„Valószínűsíthető, mert nem hiszem, hogy én már külföldre fogok igazolni. Harminckét éves vagyok, nem hiszem, hogy olyan sok lehetőségem lenne nekem külföldre igazolni."