Dzsudzsák Balázs, mint magyar állampolgár, jelentkezett a Külügyminisztérium illetékeseinél, miután a csapata elengedte szabadságra. Az ügyintézést követően végül másik hét honfitársával együtt repülhetett egy kis gépen haza Egyiptom érintésével Magyarországra.
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya és a menedzsere, Vörösbaranyi József is megerősítették, hogy nem igazak azok a híresztelések, melyek szerint az al-Ain kirúgta volna a játékost.
Bár ez ügyben az is igaz, hogy egyelőre nem hosszabbították meg a szezon végén lejáró szerződését.
A szélső szerdától két hét önkéntes karanténba vonult budapesti kertes házában, ahol minden eszköz a rendelkezésére áll ahhoz, hogy edzésben maradjon. Dzsudzsák szerint ez most neki a karanténok ideje lesz, mert az itthoni után az Emírségekben is két hét szeparáltság vár rá, ha visszatér.
Az NB I és a többi bajnokság folytatása kapcsán úgy gondolja a 108-szoros válogatott labdarúgó, hogy most nem a futball a világ első számú problémája.
A teljes interjút az NSO-n olvashatják ITT.