Vágólapra másolva!
A Liverpool ugyan hátrányba került a 25. percben, azonban gyorsan fordítva végül simán megnyerte 3-1-re az Arsenal elleni rangadót a Premier League 3. fordulójának hétfő esti mérkőzésén.

A két forduló után egyaránt hibátlan, azaz hatpontos csapat közül a haziak előtt adódtak az első helyzetek, előbb Van Dijk, majd Mané szerezhetett volna gólt, majd Alexander-Arnold találta el a felső lécet. A vezetést viszont az Arsenal szerezte meg, Lacazette nem kis szerencsével találta a Pool kapujába.

Azonban az előny három percig sem tartott, mert Sadio Mané a második helyzetét már, ha akarta volna, sem tudta volna elhibázni.

Újabb pár perc elteltével pedig Robertson jóvoltából már a Liverpoolnál volt az előny.

A félidő két Arsenal-lehetőséggel ért véget, míg a második játékrész első nagy lehetősége Mané előtt adódott, majd Lacazette helyzete után ismét a szenegáli csatár találhatott volna be. Az utolsó jó negyedóra egyértelműen a Liverpool fölényét hozta, a Mané helyére beálló új fiú, Diogo Jota pedig a 88. percben végleg eldöntötte a három pont sorsát.

Eredmény, Premier League, 3. forduló:
Liverpool–Arsenal 3-1 (2-1)
gól: Mané 28., Robertson 34., D. Jota 88., ill. Lacazette 25.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!