Vágólapra másolva!
Szabó József a szovjet labdarúgó-válogatott tagjaként részt vett az 1966-os, angliai világbajnokságon, bronzérmet szerzett az 1972-es müncheni olimpián. Játékosként és edzőként egyaránt négyszer nyert bajnoki címet a Dinamo Kijevvel, s felfedezte Andrej Sevcsenkót és Szergej Rebrovot. Az Origónak adott interjújában elmondta, mit nem szabad tennie a Fradinak a szerda esti BL-meccsen és azt is, hogy mit üzen a Ferencváros edzőjének, Szergej Rebrovnak.

Nem titok, többször is egyeztettük a beszélgetést, legutóbb azért kellett halasztanunk, mert orvosnál volt. Hogy van?
Őszinte választ vár?

Igen.
Sajnos, nem túl jól, mert kicsit megfáztam, vasárnap 38 fokos lázam volt, ez most csökkent 37,5-re. Nem nagy dolog, tudom, de az én koromban minden nyavalyával vigyázni kell, pláne a koronavírus idején.

Ukrajnában is igen rémisztőek a számok. Szóval, nem túl jó a kedvem, kicsit meg is ijedtem.

De azért nyugodtan kérdezzen.

Talán nem sokan tudják, de már régóta a Sahtar Donyeck milliárdos tulajdonosa, Rinat Ahmetov tévéjében kommentálja a labdarúgó-mérkőzéseket. Miként került kapcsolatba a nagyhatalmú üzletemberrel?
Egészen pontosan 11 éve dolgozom ott, nem csak azért, mert valamicskét talán értek a futballhoz, hanem mert az újságíró-diplomát is megszereztem az egyetemen.

Szabó József, a Dinamo Kijev volt edzője egy 2004-es Real Madrid-Dinamo Kijev BL-meccs előtt Forrás: AFP/Sergey Supinski

Nem titok, az elmúlt években gyakran hívtak máshová is dolgozni, de Ahmetov igazán megbecsül, jó fizetést ad, így semmi okom a váltásra. Legutóbb a Sahtar Vorszkla Poltava elleni bajnokiját a helyszínen kommentáltam, elég hideg volt, és csak egy kiskabát volt rajtam. Minden bizonnyal ott fáztam meg.

Mi volt az első reakciója, amikor megtudta, hogy a Dinamo és a Fradi egy csoportba került a Bajnokok Ligája főtábláján?

Ezt nyilván a sors akarta így.

Szergej Rebrovval korábban rendszeresen beszéltem, amióta a Fradi vezetőedzője lett, ez megszűnt, nyilván nincs túl sok ideje rám. Legutóbb nyáron találkoztunk, az ukrán futball egyik legendája, Vlagyimir Troskin temetésén. Drukkolok Rebrovnak, de nem tudom, szabad-e őt kritizálni?

Ha valakitől, öntől biztosan elfogadja.

Hiszen a Barcelona – még tíz emberrel is – sokkal jobb és rutinosabb együttes annál, hogy egy ilyen lehetőséget ne használjon ki könyörtelenül.

Mint szakkommentátort és mint Ukrajna egyik legnevesebb labdarúgó-szakemberét is kérdezem: hogy játszott a Dinamo Kijev a Juventus ellen?
Nagyon nem tetszik a Dinamo. Mircea Lucescu egy szerencsevadász, legalábbis abban az értelemben, hogy minden meccsen behúzódnak a kapujuk elé, és csak arra várnak, hogy mikor hibázik az ellenfél. Erre könyörtelenül lecsapnak.

A fehér mezes Dinamo Kijev az első fordulóban hazai pályán 2-0-ra kikapott a Juventustól Forrás: AFP/Sergei Supinsky

De pont a Juventus elleni találkozó bizonyította be, ha a rivális nem teszi meg azt a szívességet, hogy hibázik, rém unalmassá válik a meccs, mert improvizálni egyáltalán nem tudnak.

Erre mondhatja Lucescu, „az eredmények engem igazolnak", hiszen a Kijev veretlenül vezeti az ukrán bajnokságot.
Szerintem ez csak átmeneti állapot, hiszen a Sahtar sokkal jobb csapat náluk, nem véletlen, hogy az első fordulóban ők okozták a legnagyobb szenzációt a Real Madrid idegenbeli legyőzésével. Mindezt tették úgy, hogy 11 játékosuk lett koronavírus-gyanús. Nincs rá jobb kifejezés, Zinedine Zidane-ék – talán kicsit tudat alatt is – lebecsülték őket.

Adjon tanácsot egykori játékosának, Szergej Rebrovnak, miként győzheti le a Ferencváros a Dinamo Kijevet?
Ha nem hibáznak nagyot, biztos, hogy nem kapnak ki.

Szerintem egyértelműen döntetlenre játszanak majd, mert a Juventus elleni hazai vereség után tökéletesen elégedettek lesznek az egy ponttal.

A Fradi az Újpest elleni győzelemmel hangol a Dinamo elleni csatára Fotó: Csudai Sándor - Origo

De még egyszer hangsúlyozom, a Fradi hátul egyetlen hibát sem követhet el, mert azt könyörtelenül kihasználják. Amiben a magyar bajnok feltétlenül jobb lehet, ha veszélyes szabadrúgásokkal és jól elvégzett szögletekkel zavarba hozzák a kijeviek gyakran bizonytalankodó hátsó alakzatát.

Jelenleg nem játszik magyar labdarúgó az ukrán élvonalban, a Premier Leauge-ben, legutóbb Kádár Tamás, előtte a válogatott Farkas II Balázs és Bodnár László szerepelt a Dinamo Kijevnél. Ráadásul Kádár kissé viharos körülmények között távozott a bajnokcsapattól. Nem fekszik az ukrán stílus a mieinknek vagy egyéb ok is lehet, hogy az utóbbi időben nem nagyon kíváncsiak ránk?
Azt nem tudom megítélni, hogy mennyire éri meg a magyar labdarúgóknak Ukrajnában futballozni, mert, ahogy hallom, az NB I-ben is szép pénzt lehet keresni. Kádár sajnos magának kereste a bajt, érezni lehetett, hogy előbb-utóbb kenyértörés lesz a történet vége.

De mint magyar ember, nekem elhiheti, Kádárral az is probléma volt, hogy kicsit sokat képzelt magáról. Hogy is mondják ezt Magyarországon? Kicsit felvágós volt, na!

Milyen a magyar labdarúgás megítélése Ukrajnában? Mit szóltak például a válogatott törökországi és szerbiai győzelméhez illetve a moszkvai pontszerzéshez?
Egyértelműen látszik, hogy feljövőben a magyar futball, egyre több a tehetséges fiatal, Szoboszlai Dominik nevét már itt is ismerik, mint ahogy Sallai Rolandét úgy szintén. Ez nem kis büszkeséggel tölt el engem, mert bárhol is jártam a nagyvilágban, mindig magyarnak vallottam magam.

Miként telik manapság egy napja?
Éppen a közelmúltban ért egy nagy megtiszteltetés, ugyanis szülőhelyemen, Ungváron megnyitották a Szabó József Múzeumot, amelyben természetesen a pályafutásommal kapcsolatos ereklyék, emlékek lettek kiállítva. Ott volt csomó fejes, a kárpátaljai miniszter is. Nem tagadom, nagyon meghatódtam, többször is elsírtam magam, hiszen számomra ez egy óriási megtiszteltetés.

Mit vár a Ferencváros – Dinamo Kijev összecsapástól?
Leírja, amit üzenek Szergejnek?

Persze.
Nem győzöm hangsúlyozni, ne rontsatok neki a Dinamónak, rúgjatok sok szabadrúgást és szögletet, mert a kijevi védelem összevissza rugdossa a labdát, biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb úgyis hibáznak majd. Türelem, türelem és akkor meglesz az első győzelem.

A 80 éves kiváló edző őszintén szurkol a Fradinak és Szergej Rebrovnak Forrás: AFP/Sergey Supinski

S biztos vagyok benne, hogy ez a diadal az én nyavalyámra is jó hatással lesz majd. Kicsit izgulok, de remélem, hamarosan újra teljesen egészséges leszek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!