Utolsó pillanatban szerzett góllal a címvédő Liverpool nyerte a Tottenham elleni rangadót - videó
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/aANUMDy-cDvXHKNvWmYnR97QtVe463sw6-9tkO6Zgxk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIzZTc3MWI0ODQ0NTQ5YzJiZDQ3Nzc1Yjc0NGNmMzdi.webp)
A 13. forduló és egyben az egész angol bajnokság eddigi legnagyobb rangadójára került sor az Anfield Roadon. Az éllovas Tottenham Hotspur a csupán rosszabb gólkülöngsége miatt második helyet elfoglaló Liverpool otthonába látogatott szerda este. Mindkét együttes 25 pontot szerzett eddig a Premier League 2020–2021-es idényében 12 fordulót követően, így amelyik ezen a mérkőzésen győzni tud, három ponttal elléphet riválisától.
Jürgen Klopp együttesét eddig ritkán látható sérüléshullám sújtotta ebben az idényben, több kulcsemberét is nélkülöznie kellett számos meccsen, azonban többségük a Spurs ellen újra bevethető állapotba került. A kapuban ismét elfoglalhatta helyét Alisson és Alexander-Arnold is visszakerült a védelem jobb oldalára.
José Mourinho kezdőcsapatában természetesen helyet kapott a gólerős páros, Szon Hung Min és Harry Kane, a portugál mester leginkább bennük bízott, már ami a gólszerzést illeti.
A Liverpool kezdte jobban a meccset, Roberto Firmino fejesét Hugo Llorisnak kellett védenie a 11. percben. 10 perccel később Mohamed Szalah is gólt szerezhetett volna, de a francia kapus ismét a helyén volt.
A 26. percben már semmi sem menthette meg a Tottenhamet a bekapott góltól,
igaz jókora szerencse is kellett Szalah találatához,
ugyanis az egyiptomi támadó lövése két védőn is megpattant, mielőtt a kapufáról bement a labda a kapuba.
Lendületben maradt a hazai csapat, a 33. percben Sadio Mané szenzációs ollózását kellett védenie Llorisnak.
Nem sokkal később aztán szinte a semmiből egyenlített a Spurs,
Szon vezethette Allisonra a labdát, és ziccerben nem hibázott.
Hiába támadott többet az első félidőben Klopp csapata, Mourinho együttese remekül használta ki egyetlen komolyabb helyzetét, így 1-1-es döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A második játékrészben az eddig támadásban passzívabb vendégek egyből újra gólt szerezhettek volna, ám Steven Bergwijn lövése éppenhogy célt tévesztett. A holland szélső a 63. percben ismét óriási helyzetbe került, de a kapufa megmentette a Poolt.
A túloldalon a 73. percben Mané lövésénél mentett a léc, a Liverpool is könnyen betalálhatott volna az egyre kiélezetttebb mérkőzésen.
Amikor már talán mindenki elkönyvelhette volna a pontosztoszkodást,
jött Roberto Firmino és a rendes játékidő utolsó percében egy szöglet után 7 méterről a jobb felsőbe fejelte a győztes gólt.
Jürgen Klopp csapata remek meccsen szerzett nagyon fontos három pontot, és a tabella élére ugrott, címvédőként pedig a lélektani előnyt is megszerezte a bajnoki címért folytatott harcban.
Premier League, 13. forduló:
Liverpool - Tottenham 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Szalah (26.), Firmino (90.), ill. Szon (33.)
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |