A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNVas Kata Blanka
14:00KerékpározásVerseny

Zidane öltözői beszéde rázta fel a Real Madridot

fbl Horizontal
Zidane is ideig nem ülhet a Real Madrid kispadján
Vágólapra másolva!
Zinedine Zidane február 5-én bement a Real Madrid öltözőjébe és beszélni kezdett a focistáknak. A beszéd olyannyira jól sikerült, hogy a csapat azóta egyszer sem szenvedett vereséget és már a legjobb nyolc között van a BL-ben.

Minden nap kint vagyok ezen a pályán. Hagynak dolgozni, de a sikerhez ti is kelletek. Tavaly mi nyertük meg a spanyol bajnokságot. Idén is harcolunk ezért.

nagyjából ez volt a beszéd lényege, amit Zidane az öltözőben elmondott. Ez akkora hatást ért el, hogy a Real Madrid azóta képtelen veszíteni.

Az azóta eltelt időben a Real Madrid 9 mérkőzést játszott le, ebből hetet nyert meg. Az Atalanta ellen kettős győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligájában. A két döntetlen közül az egyiket a listavezető Atlético Madrid ellen érte el. 15 gólt lőtt és mindössze ötöt kapott. A Real védeleme visszanyerte szilárdságát. A 15 lőtt gólból Karim Benzema egymaga hatot ért el. A bajnokságban és a BL-ben is most fordulnak rá a mindent eldöntő szakaszra. Nincs kizárva, hogy a Real Madrid ebben a szezonban is bajnok lesz és megnyeri a BL-t. Jelen pillanatban a harmadik helyen állnak a bajnokságban. A második helyezett Barcelona mögött 2, az első Atléticóval szemben 6 pont a hátrányuk.

Forrás

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!