A Fradi megmutatta, ki az úr a házban
![Kisvárda, Várda, FTC, Ferencváros, nb1, mérkőzés, labdarúgás, gólöröm](https://cdn.origo.hu/2023/12/8JeKKkPppouTnFMqb6z-8ndMX9KwBZI0qwn25JWdMbE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QxODBmOTRhMmVhNjQ4Zjk4YTJiOTlkYjE0MDA1MDdk.webp)
Ha pár évvel ezelőtt valaki azt mondja,
eljön majd az az idő, amikor a forduló előtt listavezető Kisvárda fogadja az Európa-liga-főtáblás és bajnoki címvédő Ferencvárost, minden bizonnyal kinevetik az illetőt.
2021. november 7-én viszont ez a helyzet állt elő, nem véletlen, hogy a szokásosnál is nagyobb érdeklődés övezte a Fradi szabolcsi vendégjátékát.
Meg persze ennek más oka is volt. Az, hogy a Ferencváros az utóbbi hetekben nem úgy szerepel (sem itthon, sem a nemzetközi kupában), ahogyan azt megszokhatták a szurkolók. Mást ne mondjunk, hazai pályán, vagyis az Üllői úti stadionban már 8 pontot vesztett a Fradi - nyert ott a Zalaegerszeg és még az első fordulóban nyáron a Kisvárda is.
A Várda Fradi elleni budapesti győzelme is különös pikantériát adott ennek a meccsnek.
A Kisvárda a bajnokság első teljes körét az első helyen zárta, azaz 11 forduló után ez a csapat állt a tabella élén. Ilyen még sosem volt, amióta az MLSZ bevezette a 12 csapatos NB I-et. (Az, hogy közben a nagymúltú Újpest meg az utolsó, végképp a képtelenségnek tűnő kategóriába tartozott, de ennek most nem volt köze a várdai meccshez.)
Az viszont igen, hogy amikor a helyi műsorközlő felolvasta a vendégcsapat összeállítását és ahhoz a mondathoz ért, hogy "vezetőedző: Peter Stöger", akkor a vendégcsapat, vagyis a Fradi-szurkolók szolid pfújolásba kezdtek.
Az, hogy Stöger ez idő tájt nem a legnépszerűbb ember a Fradi-drukkerek körében, már korábban kiderült, hiszen az MTK elleni 0-0-ra végződött hazai bajnokin és a Celtic ellen az Üllői úton 3-2-re elvesztett Európa-liga-meccsen is elbúcsúztatták az edzőt. Ugyanakkor azt ők is tudják, hogy
a mester leváltásáról nem a nézők, hanem a klubvezetés dönt majd - ha egyáltalán erre sor kerül.
Nem volt véletlen az sem, hogy Kubatov Gábor Fradi-elnök ezen a héten nyilatkozott ezzel kapcsolatban. Mondandójának a lényege az volt, hogy a csapat nem engedhet meg magának egy elhamarkodott edzőváltást akkor, amikor a vesztett pontokat nézve még mindig első a Fradi. Ebben mondjuk teljesen igaza volt.
A kezdés előtt a B-oldali lelátón kedves élőképpel ünnepelték a kisvárdai sportegyesület 110. születésnapját,
miközben a hangszórókból bömböltetett dal a múlt század hetvenes éveibe repített vissza bennünket.
Mire a meccs elindult, teljesen megtelt a kisvárdai miniaréna, ami nagyjából 3250 nézőt jelentett.
Ami a Fradit illeti: Peter Stöger alaposan belenyúlt a csapat összeállításába. Csak néhány név azok közül, akik a kispadon kezdték a várdai meccset.
Boli, Laidouni, Mak, Tokmac, Somalia, Zubkov.
Ezek után persze az is érdekes volt, hogyan állt fel erre a meccsre a Ferencváros:
Dibusz - Wingo, Kovacevic, S. Mmaee, Cabraja - Besic, Loncar - Zachariassen, Uzuni, Marin - R. Mmaee
A Kisvárda pedig Dombó - Hej, Prenga, Cirkovic, Leoni - Melnyik, Karabelov - Navratil, Ötvös, Camaj - Mesanovic összeállításban kezdett.
A Kisvárda letámadással és hatalmas elánnal kezdte meg a meccset. Ez azonban nem felétlenül jelentette azt, hogy a Fradinak be kellett rezelnie ettől, mert az átütő erő nagyon hiányzott a hazai csapat játékából.
Azt ők is tudták, hogy fejetlenül nem lehet nekirontani a zöld-fehéreknek.
A 11. perc hozta meg az első nagy várdai helyzetet: ekkor Camaj 17 méterről nagy lövést engedett el, de a Fradi kapusa óriási védéssel ütötte ki a bal alsó sarok felé tartó labdát.
Az első negyedóra végére egy óvatos, inkább kiváró Fradit és egy óriási elánnal küzdő Kisvárdát láthattunk.
Aztán a 18. percre megjött az első FTC-ziccer is:
Marin emelte fel a labdát Zachariassen elé, aki jobbal kapásból lőtt, de a várdai kapus, Dombó elvetődve védett. A kapus kezéről középre jött ki a labda, erre Loncar érkezett, aki ballal lőtt mellé, pedig ez hatalmas ziccer volt.
A Fradi-közönség monoton és bágyadt éneklése egészen biztosan nem sarkallta nagyobb erőbedobásra a játékosokat, ellenben altatódalnak tökéletesen megfelelt. Viszont, hogy teljesen mégse aludt el a zöld-fehér csapat, arra a 28. perc volt a bizonyság:
Wingo jobb oldali beadását Cabraja ballal a kapura lőtte, majd ebbe a lövésbe ért bele Loncar, aki jobbal a bal felsőbe lőtte a labdát.
Dombó kapus tehetetlen volt már, így a Fradi megszerezte a vezetést.
A gól megnyugtatta a vendégcsapatot, amely innentől kezdve jobban játszott, mint a Várda. Éppen ezért volt váratlan, hogy a 36. percben gólt lőtt a hazai csapat, amelyet aztán a videobíró elvett a Kisvárdától.
Na, a közönségnek több sem kellett: zúgott a mocskos csalók! Pedig a VAR ezúttal jól döntött.
Leoni ballábas szabadrúgása ívelődött át a túlsó oldalra, ott Prenga a hosszúba fejelt, de percekkel a gól megszületése után kiderült, hogy les volt. A váradaiak elkeseredetten vették tudomásul a döntést, de nem volt mit tenniük. Az mindenesetre továbbra sem tesz jót a játéknak, hogy egy ilyen videós ítéletre hosszú perceket kell várni.
Az első félidő utolsó percében újra elszabadultak az indulatok, amikor a kisvárdai Mesanovic a 16-os vonalánál látványosat esett, de a bíró sem szabadrúgást, sem mást nem ítélt. Ez a közönséget újra a végtelenségig felhergelte. Az első félidő hátralévő perceiben már nem történt semmi érdemleges, ezért a szünetben a Fradi 1-0-s vezetésével mentek pihenni a csapatok.
A helyi diszkós a szünetben betett egy 21. századi nótát is, majd jött újra a Várda csodálatos indulója. Meg egy óriási hazai lövés rögtön a második félidő első percében. Camaj 22 méteres lövését védte ki Dibusz Dénes.
De a hazai csapat tűzijátéka ezzel még nem ért véget.
A 49. percben Hej passzát Mesenovic lőtte a Fradi kapuja mellé. Ez is lehetőség volt a javából. A 49. percben Melnik 22 méteres lövését szedte ki a bombaformában lévő Fradi-kapus. A negyedik hatalmas hazai helyzet az 51. percben következett: Camaj újabb lövését védte ki Dibusz. Egészen elképesztő volt, ahogy a vendégcsapat kapusa tartotta a Fradi előnyét.
Az 55. percben megint a videobíró percei következtek. A kisvárdai Leoni lerúgta Wingót. Elsőre sárga lapot adott a bíró, de a VAR-szobából a fülére szóltak, hogy nézze meg az esetet.
Hosszas nézelődés után Farkas Ádám piros lapot adott Leoninak.
A közönség ekkor végképp elveszítette a türelmét és dühükben a pálya felé dobálták a meccs előtt látott élőkép elemeit.
Kellett néhány perc, amíg megnyugodtak a kedélyek, de a Kisvárda ekkor már nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen gól és emberhátrányban focizott. Aztán a 69. percben minden eldőlt, mert Uzuni révén növelte előnyét a Ferencváros. Vécsei laposan Zachariassen elé passzolt, aki a 16-os vonala előtt sarokkal tette tovább a labdát.
Éppen Uzuni elé, aki a bal alsóba lőtte a Fradi második gólját.
Ezzel minden eldőlt, de még nem volt vége a Fradi-fiesztának, mert a 74. percben R. Mmaee visszapasszolt labdáját Marin hat méterről remekül emelte át Dombó fölött jobbal a jobb sarokba. 0–3.
Ezzel végképp minden eldőlt, mert az emberhátrányban játszó Várda innen képtelen volt már felállni.
A hazai nézők körében az okozott nagy felháborodást, hogy a lecserélt Wingo túl lassan kocogott, vagy inkább sétált le a pályáról. A heves füttyszó nem zavarta meg Wingót, aki vigyorogva hagyta el a játékteret.
A meccs utolsó perceiben még Mmaee helyzetét védte Dombó, majd a hosszabbítás első percében Uzuni lőtte be a negyedik gólt. Sarokkal vette át Zubkov beadása után a labdát, majd a kapuba bombázott.
A Ferencváros teljesen megérdemelten nyerte meg a rangadót, s ezzel ismét átvette a vezetést a bajnoki tabellán.
27 ![]() |
29 ![]() |
42 ![]() |
46 ![]() |
53 ![]() |
56 ![]() |
70 ![]() |
74 ![]() |
90 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |