Újabb edzőt buktathatnak meg az MTK-focisták
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/ZfcZkhUOxnJ07IHVaA4rK5Ol9fwTJtBT-_opa_HyCyk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4OWNiMDdjZTEwMTRhZDk5NmIyOTc0NmQ0MjQ3MjZj.webp)
Mindkét csapat ugyanazt a célt fogalmazta meg a bajnokság második körének első mérkőzése előtt: három pontot szerezni, és ezzel egy kicsit eltávolodni a kieső helyektől. Ugyanis a Gyirmót az utolsó előtti, már kiesést jelentő 11., míg az MTK a 9. helyen állt a meccs előtt, de csak három ponttal megelőzve a nyugat-magyarországiakat. A két csapat szezonbeli első mérkőzése jó meccset és 1-1-es döntetlent hozott, öngóllal, piros lappal (mindkettő az MTK-s Ferreira nevéhez fűződött), és két kapufával.
Az első, igaz, nem nagy lehetőség a vendég Gyirmót előtt adódott, de az ötödik percben 25 méterről elvégzett szabadrúgás után Ikic gyenge fejesét követően Mijatovics könnyedén húzta le a labdát. A hazaiak első helyzetére a 12. percig kellett várni, akkor viszont Hársfalvinak kellett egy komoly védést bemutatnia Miovszki lövése után.
32 ![]() |
34 ![]() |
41 ![]() |
59 ![]() |
73 ![]() |
74 ![]() |
91 ![]() |
A két csapat eddigi nyolc egymás elleni élvonalbeli meccsén csak kétszer esett kettőnél több gól, és a két csapat az idei szezonban is hadilábon áll a gólszerzéssel: az MTK 10, míg a Gyirmót 11 gólt szerzett az első 11 fordulóban.
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |
A 23. percben nagyon közel járt a Gyirmót a vezető gól megszerzéséhez: Varjú csúszott el egy vendég indítás során, így Simon Ádám törhetett be a hazai tizenhatosra, középre gurított, ahol Ferreira luftot rúgott, Haszani azonban a kapuval szemben állva 12 méterről nagyon csúnyán fölé bombázott.
A 27. percben Simon fejelt hét méterről a kapu mellé, egyértelműen veszélyesebben játszott ekkor a Gyirmót.
Az első félidő utolsó negyedóráját Miovszik gyengécske fejese, majd Nagy Patrik hasonló kísérlete vezette fel, hogy aztán a 41. percben egy balról érkező beadás után többen is megcsúsztassák a labdát, ami végül Szegi Vince elé került, a gyirmóti játékos pedig állítgatás nélkül 23 méterről kilőtte a jobb felső sarkot (0-1). Ez volt a Gyirmót első gólja az MTK otthonában.
Sőt a félidő ráadásában Hajdú beadása után Varga kis híján megszerezte a második vendég gólt is, de Mijatovics kapus bravúrral védte a közeli fejest. A második játékrészt az MTK kezdte aktívabban, de a támadásaikban nem volt igazi veszély, nem úgy a gyirmóti akcióban az 58. percben, amikor egy nagy bedobás után Varga fejelt kapura, Mijatovics ezt még bravúrral védte, de pont Simon elé ütötte a labdát, aki közelről a kapuba passzolt (0-2).
A hazai szurkolók a csapatukat keresték, amely továbbra is teljesen veszélytelen volt, igaz a csapat szezonbeli három gólszerzője, Vancsa, Grozav és Miovszki közül csak utóbbi léphetett pályára. Ez azonban zavarta a Gyirmótót, amelyik a négy perccel korábban pályára lépő Csonka szép egyéni akciója végén a harmadik gólját is megszerezte, amivel végleg eldöntötte a mérkőzést. Az utolsó percekben Miovszki még szépíthetett volna, de fejese elkerülte a kaput, a túloldalon pedig a korábbi MTK-csatár, Lencse László lőtt lesről a kapuba.
Idénybeli harmadik győzelmével a Gyirmót pontszámban beérte, helyezésben pedig meg is előzte az MTK-t. A közvetítésben az M4-en hallatszott, hogy a szurkolók a meccs végén nyomdafestéket nem tűrő stílusban szidták a csapatot és az edzőt - lehet, hogy a második edző is megbukik az MTK-nál.