A Paksnak még két fontos célja lehetett a szezonban: egyrészt a negyedik hely elérése, hogy a MOL Magyar Kupa-döntő eredményétől függetlenül nemzetközi kupainduló lehessen, másrészt, hogy a hátralévő két fordulóban szerezzen legalább három gólt, és ezzel beállítsa a tizenkét csapatos OTP Bank Liga gólrekordját, négynél pedig már tovább javítja saját csúcsát. A Kisvárda az előző fordulóval történelmet írt azzal, hogy már biztosan dobogós lesz, de nyilván szerette volna megőrizni a második helyét. Ez viszont nem tűnt egyszerű feladatnak, ugyanis Révész Attila csapat idegenben még nem nyert bajnoki mérkőzést 2022-ben.
A története ötszázadik élvonalbeli mérkőzésén pályára lépő Paks kezdőjéből többek között hiányzott a góllövőlistát 31 találattal vezető Ádám Martin, akit vélhetően a bajnok Ferencváros elleni szerdai kupadöntőre pihentetett Bognár György vezetőedző.
A paksiak az ő hiányában is a szokásoknak megfelelően támadólag léptek fel, de egy VAR-segítséggel visszavont büntetőn és néhány ígéretes akción kívül nem kerültek közelebb a gólszerzéshez. Ezzel szemben a Kisvárda gyakorlatilag az egyetlen nagy lehetőségét gólra váltotta.
A szünet után is a Paks irányította a találkozót, majd a félidő közepén Bognár György hármas cserével, Ádámot is pályára küldve próbált plusz lendületet adni csapatának. A hazaiak ezáltal még nagyobb iramban támadtak, a Kisvárdának ez viszont a kontrákra teremtett kiváló lehetőséget, és egy ilyen ellenakció végén kis híján megduplázta előnyét.
A hajrában a Paks - Ádám révén - egy szöglet után a kapufát találta el, de ennél közelebb nem került az egyenlítéshez ezen a délutánon.
Az élvonalban megszakítás nélkül 16 esztendeje szereplő tolnai együttesnek ez volt az ötszázadik mérkőzése az első osztályban, ezeken 174 győzelem, 141 döntetlen és 185 vereség a mérlege.
31Driton Camaj |
39Norbert Szélpál |
40Yanis Karabelyov |
47Ákos Kinyik |
74Zsolt Gévay |
90Jasmin Mesanovic |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |